HTML

Kontakt

Ha kérdésed, megjegyzésed van, itt írhatsz nekem

Chile: a rézkígyó példázata

Címkék: chile ország dél amerika

2011.02.24. 00:15 | martonlistar

A dél-amerikai országok közül talán Chilével kapcsolatban él a legreálisabb kép az európai emberekben, Argentína szoros második. Aki kicsit is követi a nagyvilág történéseit és tovább lát a magyar belpolitikánál, az így vagy úgy, de biztosan hallott már Chiléről. A gazdasági csodáról, a Pinochet letartóztatása körüli hercehurcáról, a többé-kevésbé rendszeres földrengésekről, de ha másról nem is, a tavalyi bányaszerencsétlenségről mindenképpen.

 

Amit Chiléről tudni érdemes: maga az ország alakra olyan, mint egy hatalmas kígyó, 4300 km hosszúsággal és mindössze 175 km átlagszélességgel. Távolságok tehát vannak, ez a 4300 km tényleg iszonyat sok, akkor szembesül vele az ember igazán, amikor már egy teljes napja buszozik és még mindig az ország harmadánál (se) jár. Viszonyításképpen, ez kb. az a távolság, amit az olasz csizma csücskétől Norvégia csücskéig kell abszolválni, aki pedig már utazott a két ország közül bármelyikben, tudja, hogy egyik sem éppen kicsi. Emiatt aztán földrajzilag is elég változatos, a Tűzföld embertelen klímájától az Atacama-sivatag még embertelenebb klímájáig minden megtalálható.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az embereknek viszont csak egy kis része ilyen mazochista, a 15 millió chileno több, mint fele a viszonylag kellemesnek mondható Santiago de Chile környékén lakik. Ennél fogva vannak tökéletesen érintetlen és lakatlan helyek is bőven, a déli fjordok között megtett 1500 km-es hajóút alatt mindössze egy halászfalu volt az egyetlen lakott település. Chile bővelkedik nemzeti parkokban, a híres Torres del Painen kívül még van 32 másik, ami elég impresszív szám, az ország területének ötöde nemzeti park. A Torres del Paineban és a másik nagy attrakciónak számító Húsvét-szigeten amúgy megdöbbentően kevés chileivel találkozni, valószínűleg a hatalmas távolságok, az iszonyatos árak és a gringók jelenlétének végzetes kombinációja riaszthatja el őket.

 

Bármilyen meglepő, Chilében is élnek magyarok, ki hosszabb, ki rövidebb ideig, amit egyébként jól tesznek, mert alapvetően egy nagyon is élhető országról van szó. Ennek ellenére ha Dél-Amerikában kellene élnem, valószínűleg még mindig Buenos Airest választanám, de eddig még senki kényszerített rá erre. Akit bővebben is érdekel a téma, hogy milyen Chile egy ott élő magyar szemével, a kiváló Clandestino blog megfelelő bejegyzéseit tudom ajánlani. Ez azt is jelenti, hogy ha Chilében fel s alá bóklászva találkozunk egy magyarral, akkor az szinte biztosan ott lakik, csak úgy turistaként nem annyira kedvelt célpontja a magyaroknak. Drága és messze van, ez a két leggyakoribb kifogás itt is. Minden relatív ugye, mert vannak a viágon ennél drágább és távolabbi célpontok Magyarországtól, de az tény, hogy Dél-Amerikán belül Chilénél drágább és messzebb lévő célpontot nem lehet találni. Patagóniába meg tényleg csak akkor érdemes menni, ha időből vagy pénzből bőven áll rendelkezésre. Aki Patagóniában siet, az időt veszít, tartja a mondás, abszolút helyesen.

 

A közhiedelemmel ellentétben Chilében nem spanyolul beszélnek. Hogy akkor mégis milyen nyelven, arra nem sikerült rájönnöm, talán chilenonak lehetne nevezni. Az persze már az út tervezésekor látszott, hogy nem akadémiai szinten fogom bírni Cervantes nyelvét, de ami itt megy, az tényleg durva. Egy hónap után teljes bizonyossággal ki merem jelenteni, hogy aki kasztíliai spanyolt tanult, pláne ha csak alapszinten, az Chilébe érve csak nézni fog, mint hal a gázolajban. Komolyan, Retek egeret könnyebb megérteni. A különbség kb. akkora, mint a hochdeutsch és a svájciak parasztnémetje között: rengeteg saját szó, itt-ott egy-két hang kimarad, a maradékot elharapják és mindezt hadarva. Szóval szokni kell, de hogy érdemes-e, az egy másik kérdés.

 

 

 

 

 

 

 

 

A chilei konyha bár nem túl izgalmas, a bolíviaihoz képest maga a változatosság, egy bekezdést mindenképpen megérdemel. Két dolog van, amiben Chile nagyhatalom, mindkettő az ország adottságaihoz köthető: a gyümölcsök és a különböző tengeri kaják. A tűzföldi kiruccanás során többször is át kellett lépni a chilei-argentin határt, ahol tényleg nem viccelnek és a legnagyobb elszántsággal keresik a becsempészni kívánt almákat és banánokat. Ennek persze megvan az oka, a különböző növényi betegségek behurcolásától való para, amelyektől már egyszer megszabadultak és sikertörténetté tették a gyümölcsexportot. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben van az ország, hogy tényleg csak a határátlépőket kell ellenőrizni, a többit az Andok 6000 méter magas hegyei megoldják.

 

Aki szereti a halat, annak Chile valóságos mennyország: lazac, angolna, ezerféle kagyló és rák amit az óceánban találnak és amíg a készlet tart. A santiagoi Mercado Central legendás, de a chiloéi halászfalvak sincsenek mögötte semennyivel sem lemaradva. A caldillo de mariscos, a paila marina és egyéb fantázianéven futó kaják mind variációk egy témára: lényegében mindegyik halászlé, különböző irányokban történő finomhangolásokkal. Jellegzetesen chilei, azon belül is chilote kaja a curanto, évszázadokra visszanyúló hagyományokkal. Az oldschool módszer szerint a falu végén ásott gödörbe tüzet raknak, amire köveket raknak, majd beledobálnak mindent amit a környéken találnak és ehetőnek vélnek: kagylót halat, krumplit, disznót, boszorkányt. A gördöt szépen befedik, aztán amikor megéheznek, kiássák. Ezt a módszert természetesen ma már felváltotta a fazék és a gáz, de az összetevő megmaradtak, csak a boszorkányokat cserélték le argentinokra.

 

 

 

 

 

 

 

 

Chilében az itt töltött valamivel több, mint egy hónap alatt napi 55 eurót költöttem. Ezzel igazolja a GDP, HDI és egyéb hárombetűs közgazdasági rangsorokban elért helyét: az eddigiek közül messze a legdrágább ország Dél-Amerikában. Ez az összeg egyébként lehetett volna lényegesen kevesebb is, a Torres del Paine és a Húsvét-sziget ugyanis Dél-Amerika legdrágább szállásaival büszkélkedhet, már-már a nyugat-európai árszínvonalat súrolja alulról. A jó hír költségcsökkentés szempontjából az, hogy mindkét helyen lehet sátorozni ingyen vagy valami jelképes összegért, és így már egyáltalán nem olyan vészes a dolog. Európai szemmel nézve Chile teljesen elfogadható az ár/teljesítmény aránnyal rendelkezik, drága ugyan, de cserébe minőséget kap az ember: a hostelek tiszták, az ágyneműket mossák, a buszok pontosak és a sofőröknek sincs halálvágyuk. Sőt a sör/benzin hányados is elég barátságos: 3,02. Aki pedig mindezek után mégis egy chilei útra adja a fejét, tegye fel nekik a legkényelmetlenebb kérdést: mi lesz, ha elfogy a réz?

 

 

komment

süti beállítások módosítása