Ha az argentinoknak annak idején Párizs volt a példaképük fővárosuk farigcsálása közben, a chileieknek minden bizonnyal Frankfurt am Main lehetett, az elmúlt pár évtizedben legalább is mindenképpen. Santiago de Chile olyan, amilyennek az ember látatlanul is elképzeli: nagy, modern és hatékony. Semmi nyoma a latin tűznek, a gyarmati időkre is mindössze néhány épület emlékeztet, már ha észreveszi őket az ember a felhőkarcolók között, amiből rengeteg van, nem véletlenül kapta a város a Sanhattan gúnynevet.
Ez persze nem a gyarmati múlttal való szembefordulás miatt van, az ok sokkal inkább vis major jellegű. A frankfurti példánál maradva Santiagot nem az angolok bombázták porig, hanem maga a természet: európai viszonylatban rövid történelme alatt jó párszor lett földrengés áldozata. Csak az elmúlt száz évben két komolyabb és több kisebb rengés sújtott le rája, a legutóbbi alig egy éve, tavaly februárban történt.
Mindezek ellenére hatmillió ember otthona, az ország harmada Santiagoban lakik. A földrengésveszélynek van egy előnye is: kifejezetten szép helyen fekszik, az Andok lábánál, ami gyönyörű hátteret bír produkálni a városnak, már ha éppen nincs szmog, ami sajnos a ritkábbik eset. Autóból ugyanis rengeteg van, már csak a város mérete miatt is, de a státuszszimbólum szerepe is jóval nagyobb, mint bárhol máshol a kontinensen, emiatt sokan akkor is autóba ülnek, ha tudvalevőleg gyalog is gyorsabb lenne. A santiagoi tömegközlekedés pedig olyan, amilyen a budapesti leghamarabb 10 év múlva lehet, ha most belehúznak és gyorsan átadják a négyes metrót, megépítik az ötöst, lecserélik az összes buszt újra és kötelezővé teszik a BKV-ellenőröknek a napi rendszeres tisztálkodást.
Santiagot a legbiztonságosabb dél-amerikai nagyvárosként szokás emlegetni, de ez inkább a többi nagyvárosra nézve gáz, és hamis illúziókat szülhet. Egy nagyvárosban mindig probléma a bűnözés, és társadalmi egyenlőtlenségek terén Chilét sem kell félteni. Természetesen szó sincs Johannesburg méretű bűnözési hullámról, de itt is vannak olyan városrészek, amelyeket érdemesebb még nappal is elkerülni. A belváros és egy-két módosabb került relatíve jobb helyzete pedig inkább köszönhető az állandó rendőri jelenlétnek, mintsem egy átfogó országos szintű javulásnak.
A városban egyébként nincs túl sok látni- és tennivaló, az utazók nagy többsége egy-két nap után továbbmoccan Patagónia vagy az Andok irányába. Van ugyan pár érdekes múzeum (Pinochet-éra), néhány jó étterem, bár, kocsma, de Buenos Aires minden szempontból kiütéssel nyer, ráadásul jóval olcsóbb is. Egy valami azonban mindenképpen közös: a kutyaproblémát az argentin riválishoz hasonlóan itt sem sikerült maradéktalanul megoldani, sőt Santiagoban talán még több kóbor kutya van. Nem agresszívak, nem támadnak meg senkit, csak kajáért kuncsorognak egész nap, a jelek szerint sikerrel, mert még mindig élnek. A helyieket láthatóan nem zavarja a jelenlétük, sőt talán már annyira hozzátartoznak a városképhez, hogy egyeseknek kifejezetten hiányoznának is.
