Ushuaia a világ legdélebbi városa, ami nem igaz, mert Puerto Williams az, ami tízzel délebbre és ötvennel nyugatabbra van km-ben. Viszont némi valóságalapja azért mégis van, mert a két város között van egy 50-es szorzó lakosságban, méretben és mindegy egyéb értelemben. A marketing viszont láthatóan jól működik, mert sokan képesek csak azért idejönni, hogy azt a bizonyos világvége pecsétet beleüttessék az útlevelükbe.
A világvége hangulatot erősíti az is, hogy Ushuaiaba nem annyira triviális eljutni. Repülővel persze az, sok fölösleges szívástól kíméli meg magát az, aki ezt az utat választja. Aki viszont szereti a kihívásokat, az busszal jön. Rio Gallegosból, ami az Argentína utolsó szárazföldi nagyvárosa, kemény 12 órás buszúttal érhető el Ushuaia, de csak minden másnap. És mivel egy busznyi embert azért mégiscsak érdekel Ushuaia, az ingázókat is beleértve, ezért napokkal előre érdemes megvenni a jegyet, különben úgy jár, mint én, aki emiatt kénytelen volt két napot Rio Gallegosban eltölteni, ahol bizony semmi nincs, szó szerint semmi. Hostelből is csak egyetlen egy, ahol csak és kizárólag azok az emberek szállnak meg, akik lekésték az ushuaiai buszt, vagy nem kaptak rá jegyet.
Maga a buszút meglehetősen eseményteli: egy óra múlva már jön is a chilei határ, ahol először az argentin oldalon kell kipecsételődni hosszú sorbanállás után. Gyakorlatilag azon az egy buszon kívül más nincs is ott, viszont az argentin határőrtanoncok nagyon kíváncsi emberek, és amint egy számukra még ismeretlen útlevéllel találkoznak, elviszik körbemutogatni a kollégáknak, de az összesnek, hogy nédd'má mit találtam. A chilei oldal sokkal hatékonyabb, de ez nem jelenti azt, hogy gyorsabb is, mert sokkal szigorúbb is. Szinte bármit át lehet vinni, de gyümölcsöt azt nem. Nyilatkozni kell róla írásban, utána át is világítanak minden egyes táskát, és ha mégis találnak, akkor komoly pénzbírság a jutalom. Az embernek már az az érzése, hogy nyugodtan lehet nála egy Kalasnyikov is, senkit nem fog érdekelni, de ha egy almát is találnak…
Nem sokkal utána jön a Magellán-szoros, ami szeles, mint a Magellán-szoros, és vagy eléri a busz a menetrendszerinti kompot, vagy nem. Ezt a két határellenőrzés után nem is érdemes erőltetni, bármiféle tervezés esélytelen. A legjobb rész ezután jön. Tűzföld ugye egy sziget, aminek pontosan a közepén húzodik a chilei-argentin határ, és mivel a két ország közötti barátság csak egy fokkal jobb, mint a magyar-szlovák volt az FTC-Slovan Bratislava meccs idején, a chileiek ott szopatják az arhentínókat, ahol csak tudják. Többek között a Tűzföldön, ahol is semmilyen fontosabb chilei város nincsen, viszont az argentinoknak ennek ellenére az egyetlen szárazföldi tranzitút és ennek megfelelően aszfaltozott útnak híre hamva sincs. Ez az átlagsebességre és az utazás kényelmére is meglehetősen rányomja a bélyegét. Az argentin határt elérve minden ott folytatódik, ahol az előző határnál abbamaradt, majd még egy további 5-6 órás zötykölődés után, ezúttal már aszfaltozott úton, végre megérkezik az ember Ushuaiaba.
Argentínának viszont nagyon is fontos a Tűzföld, mégpedig egyetlen ok miatt: nehogy Chilehez tartozzon. Az ebből fakadó parából mindent meg is tesznek, hogy minél többen menjenek oda lakni és dolgozni. Normális ember ugyanis csak úgy nem megy oda élni, ahol a napsütéses órák száma a világon az egyik legalacsonyabb. Kezdetben csak foglyokat küldtek ide, aztán a 70-es években adómentes övezetté nyilvánították, ami rengeteg multicégnek a fantáziáját is felkeltette, és gyárak sokasága költözött ide. A 2001-es gazdasági válsággal aztán véget értek az aranyidők, azóta a város nagy része valamilyen kormányzati intézménynek dolgozik, esetleg útlevélkezelő. A fizetések viszont még mindig jóval magasabbak, ugyanazért a munkáért közel háromszor annyit kap az itt dolgozó, mint Buenos Airesben kapna, emiatt az életszínvonal a Tűzföldön jóval magasabb. Megspékelve azzal, hogy a jövedéki termékek is jóval olcsóbbak, mert az adómentesség miatt, nem is olyan rossz annak a 60 ezer embernek a sorsa, aki mégis Ushuaiat választotta.
Sokan mondják, hogy minek Tűzföldre eljönni, itt semmi érdekes és amúgy is mindig esik az eső. Ushuaia valóban nem egy izgalmas hely, klímaügyileg pedig tényleg katasztrófa, de ha mindezek ellenére az ember egy kicsit kimozdul, bőven akad látni- és tennivaló. Perverzebbek kajakozhatnak a Beagle-csatorna 4 fokos vizében szembeszélben, a természetközelibbeknek pedig ott van a Tűzföld Nemzeti Park, ahol embert csak elvétve látni, megnézheti a Martial gleccsert vagy elhajókázhat a Beagle-csatorna szigetei közül akármelyikre kormorán-, fóka- vagy pingvinnézőbe. Utána meg hörpölheti a forró teát vagy az adómentes ámde kiváló argentin bort. Kipróbáltam, működik a dolog. Tűzföldnek megvan a maga hangulata és ha az embernek egy kis szerencséje is van, még napsütést is láthat. Esküszöm, én láttam!
