Nagyon megható érzés egy olyan faluban járni, ami fiatalabb, mint én a 31 évemmel. El Chaltén ugyanis 1985-ben született, a dél-patagon turizmust felvirágoztatandó. Ez sikerült is, azóta ugyanis a hely az argentin bakancsos túrázók fellegvára lett. A semmi közepe elég találó leírás lenne a helyre, mert három órányi buszútra van El Calafatetól is, ami ugye szintén nem az a nyüzsgő nagyváros. El Chaltén ugyanannak a Los Glaciares Nemzeti Parknak az északi kapuja, ahol a Perito Moreno is található, a terület tehát meglehetősen nagy.
Maga a falu egyébként nem több pár utcánál, bár a rohamos fejlődés miatt (évente egy új utca) már talán a 15-öt is elérte az utcaszám. A híresztelésekkel ellentétben van villany, gáz, bolt, bankautomata, telefon, sőt internet is, igaz utóbbi csak akkor, ha éppen nincs vihar vagy egyéb vis major. Emiatt El Chalténban gyakorlatilag csak egy dolgot lehet csinálni, de azt nagyon: túrázni. Szerte-szana meg széjjel túraútvonalak ameddig a szem ellát és azon túl is, és a parkmenedzsement becsületére legyen mondva, a kitáblázottság elsőrangú, a főbb útvonalakon lehetetlen eltévedni.
Míg a Los Glaciares déli részén a Perito Moreno gleccser a nagyágyú, északon a 3375 méter magas Fitz Roy csúcs. Leánykori neve Chaltén, ami a helyi indiánok nyelvén (tehuelche) füstölő hegyet jelent, lévén hogy a hegy csúcsa általában felhőben úszik és csak egészen kivételes esetekben látható teljes pompájában. A lenti fotók közül mindkettőre van illusztráció, és a vicces az, hogy mindez mindössze 3 óra leforgása alatt változott meg. A Fitz Roy megmászása hegymászókörökben az egyik legnemesebb trófea ami létezik, elég csak ránézni, és már érthető is miért. A magasságával nincs baj, a meredeksége viszont nagyon is hú meg hű. Amíg a Mount Everestet csúcsszezonban naponta akár százan is megmásszák a Fitz Royt évente alig egy-kétszer.
A Fitz Royhoz legközelebb kerülni és gyönyörködni benne az egyik legnépszerűbb útvonal abszolválásával lehet, ami a Laguna de los Treshez vezet. Ez 12 km egy irányba, és nyugodtan mondhatom, hogy egy magamfajta, túrázásra mérsékelten, de azért kicsit mégis fogékony ember számára ez egy nehéz terep. Az utolsó 500 méter tényleg borzasztó, gyakorlatilag egy meredek sziklalépcső az egész. A kilátás persze rendben van, ha az alatt a pár óra alatt, amíg felér az ember, nem burkolózik felhőbe az egész hegy, vagy mint jelen esetben, nincs eleve bafagyva és teljesen behavazva a lagúna.
Patagóniában ugyanis időjáráselőrejelzésről beszélni teljesen értelmetlen dolog, az előrejelzés kimerül 5 percben, minden más a merő találgatás és vakon jóslás kategórájába tartozik. Az égiek egyik nap itt is vicces kedvükben voltak, ami egész napos vízszintes esőt jelentett, esélytelen volt bármit is a négy falon kívül csinálni. Aki ebben kételkedik, az üljön be a kádba teljes menetfelszerelésben, tegye az arca elé 20 centire a zuhanyzórózsát és tekerje ki a hidegvizes csapot ütközésig. Négy óra alatt nem ér kiszállni.
A közhelyek tehát igazak, Patagónia szeles, a szél pedig valami félelmetes. A helyiek azt mondják, hogy meg lehet szokni, én ezzel kissé szkeptikus vagyok, nekem úgy két hét után tényleg tele lett a tököm vele. Most persze mondhatja bárki, hogy ugyan már egy kis szellő nem árt, de nem, nem erről van szó. Amint kilép az ember az utcára, két változat lehetséges: telibe kapja egy nagy szél, vagy telibe kapja egy még nagyobb szél. És itt van a kutya elásva, hogy konstans, szűnni nem akaró dologról van szó, a szélcsend itt ismeretlen fogalom. Rögzítéstechnikailag szemmel láthatóan nagyon jól áll az ország, mert egy olyan erősségű szélben, amikor Magyarországon már repül minden, táblák, cserepek, fák, itt meg sem mozdul semmi. Nyilván, ami elrepülhetett, az már rég el is repült pár kontinenssel arrébb.
Az esetleges Chaltén-szkeptikusokat, miszerint érdemes-e ide eljönni a félnomád körülmények ellenére, csak megerősíteni tudom: igen, érdemes. El Calafate-ra bőven elég két nap, a Perito Morenon kívül nincs túl sok látni-, tenni- és másznivaló. El Chalténban viszont akár egy hetet is gond nélkül el lehet tölteni, annyi érdekes útvonal van és akkor még az esőnapokat bele sem számoltam. Nem kell hegymászónak sem lenni hozzá, vannak könnyen teljesíthetű túrák is bőséggel. Ha pedig valaki a Perito Moreno hatására rajtamaradt a gleccseren, itt tényleg kiélheti magát.
