Rio de Janeiroról mindenki csak szuperlatívuszokban tud beszélni, akár a kellemes, akár a kellemetlen oldaláról van szó. A konklúzió azonban szinte mindig ugyanaz: Rio egy jó hely, sőt Rio egy fantasztikus hely. Az egykor szebb napokat is látott város úgy tűnik, mit sem vesztett a fényéből. Ugyan már régóta nem az ország fővárosa, nem is a gazdasági központja, de még csak nem is a legnagyobb városa, ikonstátuszát mind a mai napig nem veszítette, tegye fel a kezét, akinek Brazíliáról nem Rio ugrik be legelőször. Nagy várakozásokkal tekintettem tehát az itt eltöltendő egy hétre, annak meg különösen örültem, hogy 10 hónap után már volt némi összehasonlítási alapom is.
Szamba, karnevál, örök napsütés, gyönyörű tengerpart, nagy mellű nők zsebkendőnyi bikinikben, véget nem érő partyk, foci, erőszak, favelák, drogbárók, gyerekkatonák és még több foci. Mindössze ennyi sztereotípiát sikerült összegyűjtenie a városnak az idők folyamán, a sztereotípiák pedig mint tudjuk, bármennyire felszínesek is, nem minden ok nélkül valók. A bejegyzést gyorsan rövidre lehetne zárni azzal, hogy igen, ez mind igaz, aki meg nem hiszi járjon utána, de a valóság azért ennél természetesen árnyaltabb. Olyannyira, hogy egy bejegyzés nem is lesz elég rá.
A város nevének eredete a lehető legbanálisabb történet, ami ráadásul egy vicces félreértésen alapul. Történt ugyanis, hogy 1502. januárjában az erre hajózó első portugálok a hatalmas Baía de Guanabara öbölbe érve azt hitték, hogy ez megint vmi óriási folyónak a torkolata, így ezt a folyót elnevezték január folyójának (Rio de Janeiro), lévén éppen januárt mutatott a naptár. Némi alapjuk volt azért annak, hogy így tegyenek, mert az öböl tényleg hatalmas, a tenger felől nézve meg valószínűleg pont úgy nézhetett ki, mint Belémnél az Amazonas, vagy Buenos Airesnél a Rio de la Plata. Nem kellett volna pedig sokkal tovább menniük, de mivel nem tették, a név már elválaszthatatlanul ráragadt az öböl partján gründolt településre. Ettől függetlenül Rio de Janeiro nevű folyó létezik Brazíliában, csak kicsit északabbra, Bahiában.
Az Baía de Guanabara öbölt egyébként a Jóisten is arra teremtette, hogy itt egy várost húzzanak fel, annyira passzol minden. Van is egy mondás a brazilok körében, hogy Isten hét nap alatt teremtette a világot, a nyolcadik napot pedig csak külön Riora szánta. Elég nagyképű kijelentés, pedig a helyzet az, hogy valójában ebben semmi túlzás nincsen. Nincs még egy város szerte a világon, amivel ennyire bőkezűen bánt volna a természet. Felejtsük el Velencét, Dubrovnikot, Budapestet, Fokvárost, San Franciscot, ezek mind gyönyörű helyek, de nyomába sem érnek Riónak. Rio de Janeiro a világ legszebb fekvésű városa. Pont.
Ráadásul nem az van, hogy az ember felmegy egy világbajnok kilátóhelyre körülnézni, csettint egyet, megpaskolja a nője fenekét és azt mondja, ez igen bébi. Rio bárhonnan nézve szép, a tengerről, a tengerpartról, a városból, a favelákból, mindenhol lehet találni valami pluszt. Ráadásul világbajnok kilátóhelyből is rögtön kettő van: a Pão de Açúcar (Cukorsüveg) és a Corcovado. Ez utóbbi az, ahol az a bizonyos híres Krisztus-szobor is van, annyi egymást fényképező turistával, amennyit csak el lehet képzelni. A Cukorsüveg-hegy egy kicsit szellősebb, de csak egy paraszthajszálnyival. A kilátás pedig a Corcovadoról szebb, ugyancsak egy paraszthajszálnyival.
Aztán ott vannak a szintén remek homokos strandok, pálmafákkal, szambával, konstans divatbemutatóval és persze rengeteg emberrel. A leghíresebb közülök a hatalmas (4km hosszú) Copacapana, de a Copacabanan túl is van élet, Ipanema és Leblon semmivel sem rosszabb, sőt talán még kellemesebbnek is mondható a kissé szűrtebb közönség miatt. Télen persze a tenger használhatatlan, hiába volt 25 fok és sütött hét ágra a nap, mindössze ketten voltak a vízben, gondolom németek voltak. Azonban legyenek bármennyire is szépek a riói strandok, a Karib-tengert semmi nem tudja felülmúlni.
A külcsín azonban nem minden, a belbecs legalább ennyire fontos, ha nem fontosabb, mondják a legrondább iparvárosok lakói, magyarázva a magyarázhatatlant. De Riónak itt sincs szégyenkeznivalója, a világ egyik partyközpontjáról van szó ugyanis, amit csakis Londonnal, New Yorkkal, vagy persze az örök rivális Buenos Airessel lehet egy lapon említeni. Tök mindegy, hogy tél van, vagy nyár, a város tényleg sohasem alszik, bármekkora közhely is ez, azt pedig inkább meg sem próbálom elképzelni, hogy mi lehet a karnevál idején. Rio mellesleg azon kevés helyek közé tartozik Dél-Amerikában, ahol angolul is meglepően jól el lehet boldogulni. Csodára persze nem kell számítani, de a vidéki Brazíliához képest, ahol is a portugálon kívül senki nem beszél semmilyen más nyelvet, Rio maga a mennyország.
Egy riói látogatás nem lehet teljes egy focimeccs megtekintése nélkül. Mondom ezt annak ellenére, hogy fociban abszolút a turista kategóriába tartozom, jóval többször voltam stadionban koncerten, mint focimeccsen. Az igazi szentély, a Maracana felújítás miatt éppen zárva volt, de attól még a meccs az meccs, le kell játszani, különben is van elég stadion a városban. A heti kínálatból a Flamengo-FC São Paulo tűnt a legígéretesebbnek, már csak azért is, mert a két legnagyobb szurkolótáborral rendelkező csapatról van szó. Fradi-Újpest tehát, brazil módra. Az este 10-es kezdési időpont először kicsit furcsának hatott, de hát engem nem különösebben zavart, nem én mentem másnap munkába. Mivel szerda volt, nem volt tele az amúgy 40 ezres stadion, bár ez főleg a São Paulo számlájára írható, a Flamengo tábora azért rendesen kitett magáért.
Fogalmam sincs, hogy hol lehetett a Flamengo kemény mag, mert hangerő alapján egyáltalán nem lehetett megállapítani, az egész tábor egy emberként üvöltött. Viszont ha ez a zászló- és hangszersűrűséggel függ össze, akkor kétségkívül közel voltam hozzá, úgy három méterre. A szervezés hihetetlenül gördülékeny volt, a beléptetéstől kezdve a két szurkolótábor elválasztásáig, de a flamengos kollégákra sem lehetett egy rossz szavam sem. Ahhoz képest, hogy milyen híre van egy dél-amerikai focimeccsnek, kifejezetten úriemberek voltak. Persze azért egy São Paulo ne adj Isten egy Botafogo sálat nem biztos, hogy elő mertem volna venni. Végül 1:0-ra nyert a Flamengo, megkímélve engem és a stadiont is némi amortizációtól.
