A Ciudad del Cabo-ból induló 9 órás repülőútról ismét csak egy jó szót sem tudok elmondani, ha csak azt nem, hogy bármikor hoztak sört, amikor csak kértem, így viszonylag gyorsan eltelt az idő, és megérkeztem az út dél-amerikai részének origójába, Buenos Airesbe. Valahogy egy percig sem volt kérdéses, hogy egy dél-amerikai utat itt kell kezdeni és itt is kell majd befejezni.
Köztudomású, hogy a spanyolul beszélők szeretik a nagyon hosszú neveket, az argentín fővárossal sincs ez másképpen. A Buenos Aires már eleve egy rövidített változat, hivatalos nevén Ciudad Autónoma de Buenos Aires, eredeti nevén pedig Ciudad de La Santísima Trinidad y Puerto de Santa María del Buenos Aires (A Szentháromság városa és a Jó Szelek Szűz Máriájának kikötője). És még mondják Hódmezővásárhelyre, hogy az túl hosszú név egy városnak.
Dél-Afrikából érkezve a különbség már az első pillanatban szembetűnő. Zöldebb a fű, kékebb az ég, kevesebb a para a levegőben. Sötétedés után is ki lehet menni az utcára, mi az hogy ki lehet, egész éjjel élet van az utcákon. Kellemes idő, enyhe szmog, tövig nyomott gázpedál, tiszta mediterrán hangulat. A reptérről a városba háromféleképpen lehet bejutni: drágán, kényelmesen és lassan. A legrosszabb megoldás a taxi, mert drága és semmivel sem gyorsabb, mint az erre szakosodott minibusz, ami kényelemben mindent visz, és szintén ott teszi le az embert, ahol akarja. Nekem viszont időm mint a pelyva, kipróbáltam milyen a helyi busz (8-as), aminek a reptér a végállomása és közvetlenül San Telmoban tesz le, pár sarokra a legjobb hostelektől. Nem túl kényelmes és két óra a menetidő, cserébe viszont mindezt 2 pesoért (kereken 100 forint) nyújtja, ami egy vállalható kompromisszum szerintem.
Ez amúgy az egész városra igaz, ár-teljesítményben verhetetlen. Melyik európai nagyvárosban lehet 40 pesoért (2000 forint) aludni a belvárosban, komplett reggelivel és frissen facsart narancslével? Egyáltalán melyik nagyvárosban, amely van annyira európai mint Buenos Aires? Mintha Madridban, Milánóban, Párizsban vagy akár Budapesten járna az ember. Hatalmas szecessziós paloták, macskaköves utcák, vasárnapi kirakodóvásárok, régiségboltok lépten-nyomon. Buenos Aires a gyűjtők és az antik dolgok szerlemeseinek mekkája, a századforduló összes kacatja megtalálható itt. És persze az elmaradhatatlan tangó, ami viszont legtöbbször már nagyon nem őszinte, sokkal inkább kirakatjellegű pénztarhálás.
A Plaza de Mayo, 1810. május 25-e óta az ország szimboluma, politikai életének központja, az argentín Kossuth tér. Innen indult annak idején a májusi forradalom, ami 6 évvel később az ország függetlenségéhez vezetett. Tüntetések is előszeretettel választják célpontnak, ami a foci mellett a második nemzeti sport, kb. minden napra jut legalább egy. Az elnöki palota, a híres (ha másról nem az Evita jelenetről) Casa Rosada is itt található. Éppen ottjártunkkor halt meg az előző elnök Néstor Kirchner, aminek következtében a Casa Rosada kerítése tele volt virággal, a város meg Nestort és Cristinát éltető plakátokkal. Cristina amúgy a jelenlegi elnök és Nestor felesége, vagyis özvegye most már. A dél-amerikai politikai kultúra ugye.
A másik hasonlóan nevezetes pont az Avenida 9 de Julio, ami a függetlenség napjának hivatott emléket állítani és nem mellesleg a világ egyik legszélesebb sugárútja. 110 méter, 2x7 sáv, egy zöld lámpa alatt átmenni felejtős. Hosszúsága ehhez képest igazán csekélység, csak 1 km. Ha Google Maps-en vetünk rá egy pillantást, rögtön feltűnik, hogy a szélesség nem véletlen, pont egy háztömbnyi szélességű. A sugárút ugyanis később épült, mint a környező sakktáblaszerű utcák, így nem kellett sokat agyalniuk a tervezőknek, csak lebontani egy háztömböt.
A szecessziós belvároson kívül Buenos Aires mindennel rendelkezik, amivel egy tisztességes európai mediterrán nagyváros: kikötő, hatalmas parkok, katedrális méretű vasútállomás, üzleti negyed, munkásnegyed, világhírű stadion és már-már vallásos hevületű szurkolói ellentét a két nagy csapat között (River Plate és Boca Juniors). Az utcákon pedig ha nem épp alkalmi kirakodóvásár van, akkor utcazenészek, komplett együttesek vagy a legkülönfélébb utcai performance-ok gondoskodnak arról éjjel-nappal, hogy az ember egy percig se unatkozzon. Az élet ritmusa is abszolút mediterrán, ami rögtön szimpatikus lett, és nem is okozott gondot alkalmazkodni: vacsora este 10-kor, szórakozóhelyek 2 körül nyitnak, reggelizni pedig még a legolcsóbb hostelekben is délig lehet. Délután pedig az elmaradhatatlan szieszta.
A Párizs-koppintás amúgy olyannyira jól sikerült, hogy nem csak az épületeken látszik, hanem az embereken is érezni, benne van a levegőben: ez a város bizony Párizshoz hasonlóan látott már jobb napokat is. Próbál haladni a korral, de állandó nosztalgiázás közepette ez nehéz. Néha azért mégis sikerül, aminek egyik nagyon kellemes bizonyítéka, hogy gyakorlatilag minden sarkon ingyen wifibe botlik az ember. Hostelekben, éttermekben, pizzázókban, benzinkutaknál, bárhol és ráadásul atomgyors.
Buenos Aires egy nagyon kellemes hely, azt hiszem ez egy nagyon jó szó rá. Nem is értem, miért bánnak vele Európában olyan mostohán. Pedig itt minden megvan, amit európai ember csak kívánhat, töredék pénzért, töredék suttyóság mellett. A repjegy persze drága, de ez az egyetlen negatív tétel, utána minden más csak kompenzál és az egyenlet vége egy vaskos plusz.
