Magam mögött hagyva a karib-tengeri szibarita életmódot a kontinens belseje felé veszem az irányt, ahol egy sokkal izgalmasabb és nehezebb terep jön, egészen az Atlanti-óceán partjáig. Az igazi, hamisítatlan dél-amerikai trópusok: dzsungel, rengeteg víz és még annál is több szúnyog. Ennek első megállója pedig egy kalandos túra a Kolumbia egyik legszebb részén található elveszett városba.
Az elveszett város, azaz Ciudad Perdida Észak-Kolumbiában található Santa Marta városhoz viszonylag közel a Sierra Nevada hegység északi részén. A Sierra Nevada egy meglehetősen népszerű név magashegységi körökben, hiszen Spanyolországban, USA-ban és Mexikóban is van egy hasonló nevű hegység, meg az Andokban is vagy három, amelyeknek semmi közük egymáshoz, azon kívül, hogy hó fedi magas csúcsait. A név kötelez, ugyanis a Sierra Nevada szó szerint Havas-hegységet jelent.
Az elveszett város pedig szintén nevéhez méltóan tényleg egy igazi elveszett város a dzsungel mélyén. Akár a következő Indiana Jonest is forgathatnák itt, már ha lenne következő rész. A várost a teyuna indiánok alapították a 9-10. század környékén, amivel a Machu Picchut is jó párszáz évvel megelőzi. Elrejtettségére viszont nem lehet panasz, mert ugyan csak 1200 méterrel van a tengerszint fölött, a dús növényzet és a számtalan kisebb-nagyobb hegy által szabdalt táj miatt esélytelen normál úton rátalálni. Ez szerencsére a spanyoloknak sem sikerült, sőt ha hinni lehet a történetíróknak, egészen 1975-ig nem járt civilizált ember a város terültén.
Akkor is természetesen sírrablók fedezték fel először, eleinte megpróbálták a legnagyobb titokban tartani még a hely létezésést is és közben a lehető legnagyobb hasznot húzni a kincsek értékesítésével. Egy idő után azonban kezdett feltűnni a környékbeli régészeknek a sok új, eddig ismeretlen eredetű kincs és hamarosan meg is kezdődött a tüzetesebb vizsgálódás a helyszín hollétét illetően. Mint kiderült, a sírrablókkal is kapcsolatban egy helyi archeológus, aki a kiásott cucc terítésében segített fejvesztés terhe mellett. Végül 1977-ben kénytelen volt elárulni a hatóságoknak, hol is van pontosan az elveszett város, és valamilyen rejtélyes okból kifolyólag még ezt az árulást is megúszta.
A következő öt évben aztán megindult a nagy feltáró munka, a város dzsungel alól való kiásása. Igen ám, ez viszont a teyunák leszármazottainak, koginak csípte a szemét, milyen dolog az, hogy az ősök mellé eltemetett kincseket csak úgy kiássák és elviszik a messzi Bogotába az aranymúzeumba. A következő évek tehát a kogi engedetlenségi mozgalomról szóltak, minden létező eszközt megragadtak tiltakozásul, kapáktól és kaszáktól kezdve a bogotái tiltakozásokig. Nagyon kitartóak lehetettek, mert végül egyezséggel zárult a vita: a múzeum megtarthatta a kincseket, cserébe befejezték az ásatást a város területén és visszaadták jogos tulajdonosaiknak, a kogiknak. Feltételezések szerint a Sierra Nevadaban több hasonló város is van a sűrű dzsungel alatt, amelyek azonban így már talán örökre feltáratlanok maradnak.
A sűrű dzsungel azonban nem csak az indián kincseknek segített elrejtőzni. Az 1964-ben kezdődő és kisebb-nagyobb megszakításokkal még ma is tartó kolumbiai belviszályok során a Sierra Nevada nagy része a szélsőbalos gerillacsoport, a FARC (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők) ellenőrzése alatt állt és természetesen a kokatermesztés is virágzott. A FARC kifüstölése után a 90-es években egy szélsőjobbos félkatonai alakulat, az AUC (Kolumbiai Egyesült Önvédelmi Erők) vette át az irányítást a terület fölött, ekkor indultak meg az első szervezett túrák is az elveszett városba, igen kis létszámban, a paramilitares védőszárnyai alatt. Amelyek viszont nem értek el mindenhova, így esett meg, hogy 2003. szeptemberében egy másik gerillacsoport, az ELN (Nemzeti Felszabadító Hadsereg) behatolt a területre és elrabolt nyolc külföldi turistát.
Végül három hónap múlva mindenki épségben kiszabadult, váltságdíjat hivatalosan nem kaptak, de valószínűleg nem azért engedték el őket, mert közeledett a karácsony és haza kellett menni a gerillagyerekeknek mézeskalácsot sütni. Az eset annak idején nagy port kavart a nemzetközi médiában, egy ideig a túrák is szüneteltek, pedig az AUC onnantól kezdve tényleg komolyan vette a túrázók védelmét. Pár éve azonban a kolumbiai hadsereg vette át teljes mértékben az ellenőrzést a terület felett, azóta a túrázás teljesen biztonságos. Katonák járőröznek az útvonal teljes hosszában, barátságosak és jó fejek, mint a legtöbb kolumbiai.
Maga a túra az elveszett városba öt napig tart, csak szervezett keretek között teljesíthető és irodától függetlenül egységesen félmilió pesoba (200 euró) kerül. A táv valójában nem nagy, úgy 50 km, a szintkülönbségek és a sorozatterhelés miatt viszont a közepesen nehéz kategóriába sorolható. Talán mint a W túra a Torres del Paineban. A nehezítés itt a trópusi klíma: hol esik, hol szakad, hol pedig tűz a nap ezerötszázzal, magas a páratartalom, hát még a szúnyog. Képzeljetek el sok szúnyogot és szorozzátok meg százzal. A meleg miatt csábító a rövidnadrág, a pucér láb meg a szúnyogoknak csábító, volt olyan kolléga, aki saját számolása szerint több mint száz csípéssel rendelkezett, lábanként.
Mindazonáltal a túra felejthetetlen élmény, csodálatos tájakon vezet keresztül az út és még ha néha esik is az eső, ezt főleg délután teszi. A túrák meg emiatt reggel vannak, azaz inkább zöldhajnalban. Útközben lehet jókat fürdeni a kristálytiszta folyókban, néhányat pedig gyalog kell átszelni a gázlóknál, merthogy híd az nincsen. A táborhelyek egyébként meglepően jól felszereltek, ahhoz képest természetesen, hogy a dzsungel közepén vannak. Van wc, függőágy, néhol normál ágy is és meleg étel vár mindenhol, ez talán a legfontosabb. Villany az nincsen, amiről nem tehet senki, még a rómaiak sem.
Annak ellenére, hogy Kolumbia nem a legnépszerűbb ország a Dél-Amerikába igyekvőknek (nagyon helytelenül egyébként), a Ciudad Perdida egyre több ide látogatónak kötelező program. Sokan mondják ezzel a túrával kapcsolatban, hogy valójában nem is a város és a romok a lényeg, hanem az odavezető út. Ez alapvetően igaz is, bár szerintem a város is szép. Természetesen nem egy újabb Machu Picchura kell számítani, de azért elég takaros kis várost sikerült felhúzniuk annak idején a teyunáknak egy lélegzetelállítóan szép helyen.
