A világ legmagasabban fekvő és második legmagasabban fekvő fővárosa után eljött az idő, hogy a rangsorban harmadik is sorra kerüljön. Bogotá 2625 méteres tengerszint feletti magasságával csak alig kétszáz méterrel van lemaradva Quitotól, Már szinte fölösleges is mondani, hogy ekkora magasságokban normális ember nem lakik, mert van néhány paraméter, ami a mindennapi életet alaposan meg tudja keseríteni. Úgymint az állandó hideg, a rengeteg eső és az elmaradhatatlan oxigénhiány. Bogotá egyébként Quitoval és La Pazzal is testvérvárosi viszonyt ápol, úgy tűnik, a magasban élő emberek jól megértik egymást.
A fentiek, miszerint minél magasabban van egy város, annál élhetetlenebb, és minél közelebb a tengerhez, annál kellemesebb (a világ legjobb helyei már évezredek óta tengerpartokon találhatóak), Bogotára is igaz: Kolumbián belül bárhol jobb, mint itt, Quitohoz és La Pazhoz képest viszont egyenesen egy modern, működő és kifinomult város benyomását kelti. Mindezek ellenére, számomra teljesen érthetetlen módon, 8 millió ember otthona. Bogotá tehát hatalmas, méghozzá európai szemmel nézve elképzelhetetlenül hatalmas: területre Budapestnél háromszor nagyobb, amivel Johannesburgot is megelőzi, Limát viszont nem. Természetesen Londont is, ezt már szinte mondanom sem kell. Aki szerint tehát Budapest nagy város, gondolja át, mert vannak helyek a világon, ahol egész mások a dimenziók.
Bogotának Kolumbián belül is kiemelkedően rossz híre van, bűnözésszempontból. Ebből én túl sokat szerencsére nem vettem észre, sőt a helyzet az, hogy az állandó rendőri jelenlét miatt valójában nagyobb biztonságban éreztem itt magam, mint a fenti két városban. Tényleg rengeteg a rendőr, az utcán, buszon, mindenhol, és nem restek igazoltatni/megmotozni minden útjukba kerülő gyanús alakot. Akikből mi tagadás, van bőven. Még a hosteleket és szállodákat is rendszeresen látogatják minden nap, nem történt-e esetleg valamilyen "baleset". Hostelt kirabolni ugyanis viszonylag egyszerű és nagy hozam/kockázat aránnyal kecsegtet, mindössze egy pisztoly kell hozzá és gyorsaság, ahogy erre az elmúlt években volt is jó pár példa. Ezekenek a megismétlődését megelőzendő a fokozott rendőri jelenlét.
Ez azonban senkit ne riasszon el Bogotá felkeresésétől, mert a város valójában sokkal biztonságosabb, mint mint amilyen akár csak néhány éve is volt. Limához hasonlóan van egy kis világváros karaktere is, akárhogy is, mégiscsak Dél-Amerika negyedik legnagyobb országának pénzügyi, politikai és minden egyéb központjáról van szó. Mirafloreshez hasonlóan az északi rész pedig relatíve biztonságosnak is mondható, nem véletlenül itt vert tanyát az összes bűnös imperialista alakulat, úgymint plázák, kaszinók és hotelláncok.
Még egy szó a biztonságról: a taxisok. Dél-Amerikában a taxisbűnözés is komoly múltra tekint vissza, ennek rengeteg elképzelhető és elképzelhetetlen formája van. A lehúzás az egy dolog, akkor jár jól az ember, ha csak simán lehúzzák. De van még színlelt rablás, összejátszás a bűnözőkkel, drótleadás, hol várjanak, cím helyett a város sötét helyeire transzportálás majd ott kirablás stb. A rafkósabbak egyenesen hivatalos sárga taxit bérelnek (vagy lopnak) erre a célra, hogy aztán hivatalos taxisnak álcázva játszák el ugyanezt a sztorit.
Ez egyébként főleg Peru és Ecuador nagyvárosaiban akut probléma még ma is, Bogotában viszont sikerült egy olyan megoldást találni és bevezetni, amivel ez szinte teljesen megszűnt létezni. A reptéren és buszpáyaudvaron is csak hivatalos taxik állhatnak be a sorba, a címet pedig egy erre rendszeresített bódéban mondja be az ember, és kap cserébe egy kis papírt, címmel, tarifával és a taxi rendszámával. Nincs túlszámlázás, a gyanús rablásoknak pedig sokkal könnyebb utánajárni a rendszám birtokában. Kérdés persze, mi van akkor, ha az egész autó eltűnik és bebetonozódik valahova.
Természetesen szó sincs arról, hogy Bogotában újra feltalálták a spanyolviaszt, egy nagyon hasonló rendszer működik Pesten is a reptéren, hogy a többdiplomás, nyelveket beszélő, rendszeresen illemtan órákra járó zónás sofőröket féken tartsák, mindenesetre jó látni, hogy Dél-Amerikában is van fejlődés, és ez egy ilyen városban, mint Bogotá, tényleg egy hatalmas pluszt jelent. A másik hasonlóan okos találmány a tömegközlekedés megreformálása és használhatóbbá tétele, amit TransMilenio kódnéven fut.
A Transmilenio egy 9 vonalból álló expresszbusz-hálózat, ami a város fontosabb pontjait köti össze, ha nem is az összeset. 84 km-es hálózat, külön pályán, fizikailag elválasztva a közlekedés többi résztvevőjétől, tehát nem egyszerű buszsáv, nem fordulhat elő, hogy köcsög taxis azt használja, mert éppen siet. Az állomások is zártak, beléptető kapukkal és ajtókkal, csomópontoknál pedig szintén zárt aluljárókon lehet átjutni a másik vonalra. Egy jeggyel (1700 peso, 65 eruócent) tehát az egész vonalat be lehet így járni. Annak ellenére, hogy csúcsforgalomban mindig túlzsúfolt, meglepően hatékony a rendszer, mert már-már metrószintű átlagsebességet tesz lehetőve a dugók hiánya miatt. Ezt a rendszert szintén nem a kolumbiaiak találták fel, viszont egy új szintre emelték azzal, hogy ekkora városban bevezették és pénzügyileg is működőképessé tették. És mindez egy metróvonal építésének töredékébe került mindössze.
Ha már közlekedés, Bogotát szokás biciklis paradicsomként is emlegetni. Tény, hogy igen komoly bicikliúthálózata van, ami tényleg dedikált bicikliút és nem csak a járdán felfestett sárga vonal, de azért egy átlagos német városhoz képest még nagy a lemaradás. Viszont ahhoz képest, hogy mekkora a szmog, milyen rossz az idő, és mennyire gáz módon vezetnek a taxisok, tényleg nagy a biciklit használók száma. A vasárnap pedig autómentes nap, a belvárosban lezárják a főutak nagy részét, és szabadon tekerhet bárki. Ez a vasárnapi tekerés engem is felizgatott, aztán végül le kellett mondani róla a szakadó eső miatt.
Ez meg a másik, az időjárás az valami borzalmas. Egész évben nincs melegebb 20 foknál, de az átlag inkább 15-höz van közelebb, mint 20-hoz. De mivel 10 foknál sincs általában hidegebb, a fűtés sok helyen a fölösleges kategóriába tartozik. Ennél is rosszabb, hogy egész évben kíméletlenül esik az eső, tavasszal és ősszel pedig szó szerint minden nap. Az állandó felhős ég, az eső és a hideg az egész városnak ad egy olyan szürkeséget, amit lehetetlen megszeretni, legfeljebb csak elviselni lehet. Aztán ha végre kisüt a nap, egy héten egyszer, akkor mindenki örömujjongásban tör ki, mint az angolok. Ha Ecuadorban vagy Bolíviában lennénk, azt mondanám, hogy Bogotá egy tök jó, kellemes és színes város, de Kolumbia többi részéhez képest szürke, rideg és élhetetlen.
