Gyerekként, a zászlórajzolgatós korszakomban, mindig Brazília zászlójának lerajzolása jelentette a legtöbb gondot. Algéria után persze. Sok csillag, minek annyi, meg amúgy is, hova kell őket rajzolni. Most már tudom, fölösleges a para, nincs az a brazil graffitiművész, aki pontosan le tudná rajzolni országa zászlaját. Valaki annak idején megtervezte a hivatalos zászlót, van egy hard copy a központban, azóta azt nyomják. Az egyszeri ember nem csinál belőle nagy problémát, sőt olyat is láttam, hogy egyáltalán nem fáradoztak egyetlen csillag berajzolásával sem. A figyelmes szemlélőnek már feltűnhetett, hogy Rochinhaban is egy ilyen zászlóval próbálkoztak a falfirkászok. Úgy tűnik, a favelákba nem jut a csillagokból.
A csillagok száma és elhelyezkedésük a zászlón pedig ennél egy fokkal bonyolultabb történet. A 27 csillag jellépezi a 27 szövetségi államot, az egyetlen, északi féltekén lévő csillag Pará államot szimbolizálja, amely valóban átnyúlik az Egyenlítőn. Volt valamikor, mert azóta három másik állam is átnyúlik. A csillagkép valójában az 1889 november 15-én, 8 óra 30 perckor Rióból látható csillagkép volt. Azért éppen ekkor, mert ebben az időpontban volt a blog névadója, a Dél keresztje csillagkép pontosan a meridiánon. Az Egynlítőn díszelgő és normál méretben alig olvasható “ordem e progresso” (rend és fejlődés) felirat pedig bár sokáig tűnhetett öniróniának (a két dolog ami bizonyosan hiányzik országunkból), az elmúlt 20 év kétségkívül bebizonyította hogy van tartalom e közhelyes szlogen mögött.
Azt, hogy Brazíliának ma nagyon is jól megy, ma már csak az nem tudja, aki az elmúlt 20 évet végig egy dobozban töltötte a padláson. Évről évre masszív gazdasági növekedés, látványosan gyarapodó középosztály, a 2014-es foci vb (amit majd a németek fognak megnyerni), majd az olimpia rendezésének elnyerése, ezek mind olyan dolgok, amiket nem tipikusan loser országokra jellemzőek. Ehhez kellett az is, hogy Brazíliát világviszonylatban is szokatlanul normális elnökökkel áldotta meg a népe, ami, ismerve az ország különböző korrupciós listákon elért helyezését, egyáltalán nem triviális.
A sikersztoriban szintén nem elhanyagolható szerepe van az ország hatalmas nyersanyagkészletének is, elég csak egy pillantást vetni bármelyik árupiaci grafikonra. Vasérc, ón, réz, kávé, gabona, szója, cukor és még hosszan lehetne sorolni mennyi nyersanyag exportjában világelsők már évek óta. Egyes kritikusok odáig is mennek, hogy ilyen mérettel és ilyen adottságokkal, nyersanyagboom idején könnyű ekkora növekedést elérni, meglátjuk mi lesz majd, ha ez lecseng. Nos, tényleg meglátjuk, mindenesetre az tény, hogy önmagában egy nagy nyersanyagkészlet még nem garancia semmire; az összehasonlítás a hasonló adottságokkal rendelkező Venezuelával szinte kínálja magát, az eredmény pedig több, mint fájó Venezuelára nézve.
A nagy volumenű nyersanyagexport egyik kellemes mellékhatása az átlagpolgárra nézve az erős fizetőeszköz. A brazil reál az amerikai dollárhoz képest 3,5-ről 1,5-re erősödött az elmúlt 10 évben, ez kb. olyan mintha az euróárfolyam 100 forint lenne. A brazilok pedig mennek és utaznak, élvezik a helyzetet és az életet, ebben egyébként is hagyományosan jók. Kontinensszerte sok brazillal lehet találkozni, Argentínában és azon belül is Buenos Airesben viszont kirívóan sokkal, a brazilok gyakorlatilag megszállják hétvégente az argentin fővárost. Argentína ugyanis a gazdasági bráner másik végén van jelenleg, csődközeli helyzettel, gyengülő pesoval, fekete árfolyammal, mindenben Brazília ellentéte. A braziloknak ez maga a mennyország, egy brazil gyakorlatilag spórol azzal, ha átmegy Buenos Airesbe steaket enni.
Ismert tény, hogy a feltörekvő országokban nagyok a vagyoni egyenlőtlenségek, Brazília azonban méretéből és gazdasági súlyából adódóan ezen belül is extrém esetnek számít. Bőven 10 millió fölött van a favelákban élők száma, ami természetesen csak egy becsült adat, hiszen a favela az állam számára egy fehér folt, ahol túl sok hatása nincs az ott zajló történésekre. Az északkeleti és amazóniai falvak lakói sincsenek sokkal jobb helyzetben, megfelelő infrastruktúra nélkül vajmi kevés hozzáférésük van normális szintű oktatáshoz vagy egészségügyhöz. Mindeközben Sao Paulo fölött már szinte légiforgalmi dugó alakul ki reggelente a helikopterektől. A város akkorára nőtt, akkora az utcákon a dugó, néhol pedig annyira veszélyes, hogy aki csak megteheti, helikopterrel közlekedik. Sao Pauloban márpedig sokan megtehetik. Aki eddig azt gondolta, hogy egy Porsche státuszszimbólum, ki kell ábrándítsam: a helikopter az igazi státuszszimbólum.
A közbiztonság szintén egy sarkalatos pont. Ha a saját tapasztalatomra támaszkodom, akkor azt tudnám mondani, hogy Brazíliában valamivel nagyobb biztonságban éreztem magam, mint Ecuadorban vagy Venezuelában, de kicsit kevésbé mint Kolumbiában vagy Peruban. Nehéz ezt megfogalmazni, de Brazíliában végig van vmi a levegőben, hogy bármikor bármi megtörténhet egy másodperc alatt. Jön egy motoros csávó és lő egyet, hirtelen beront egy rablóbanda a hostelbe, vagy Amazóniában ahol az ember a legkevésbé várná, megjelenik a hajó mellett egy csónak, tele állig felfegyverzett maszkos köcsöggel. Ezek mind megtörtént példák, sajtóban olvasott vagy elsőkézből kapott információ alapján. Nagyon sok az ember, és nagyon jól felszereltek a bűnözők, kontinensszerte mindkét kategóriában első Brazília.
Brazíliának tehát megvannak a saját problémái, ennek ellenére az egyik legjobb létező úti cél a Földön: hatalmas, szép, változatos, bármilyen igényt kielégít. Van itt érintetlen természet 1000 km-eken keresztül, New York méretű és színvonalú nagyváros, a világ egyik legkülönösebb fővárosa, őserdő, sivatag, mocsár, a világ legnagyobb folyója, 7000 km-es tengerpart, északon állandó forróság és fülledtség, délen négy évszak, karneválok, jó nők (bár Kolumbia mögött csak második lehet) és Rio. Egy alap portugáltudás elsajátítása mindenképpen ajánlatos az ide látogatóknak, bár vidéken inkább nélkülözhetetlen, mint ajánlatos. Rion és Sao Paulon kívül szinte senki nem beszél az országban angolul, még négy csillagos szállodákban sem. Kivétel talán az Iguazu, ahol a határ közelsége miatt azért spanyolul el lehet boldogulni.
Az erős reál legnagyobb hátulütője, hogy külföldi turistaként az ország egyszerűen drága. Az itt töltött majd két hónap alatt napi 67 eurót költöttem, amivel a kontinens messze legdrágább országa. Ez nyilvánvalóan változni fog a nyersanyagboom lecsengésével, azonban a két nagyvárosban még így is simán nyugat-európai árszínvonallal kell számolni. Nem utolsó szempont, hogy a csillagászati összegekért ennek megfelelő szolgáltatást is kap az ember általában, Venezuela után konkrétan olyan volt, mint a 80-as évek Romániájából az NSZK-ba átsurranni. A sör/benzin hányados a fejlett országokra jellemző: 5,06.
