Az Iguazú-vízesés majdnem a brazil-argentin-paraguay-i hármashatárnál fekszik, de szerencsére ott van az a majdnem és Paraguay nem kapott belőle. Azt hiszem, mindenki jobban járt így, de legfőképpen a turisták, akik Brazíliának és Argentínának hála élvezhetik az európai értelemben vett infrastruktúra minden előnyét. Ezt kárpótolandó Paraguay kapott valami mást a természettől: egy másik folyót. Míg az Iguazú-folyó a vízesés környékén az argentin-brazil határt, a nála sokkal nagyobb Paraná (amibe egyébként az Iguazú is torkollik) a brazil-paraguayi határt jelöli ki több száz km hosszan. Azonban akármennyire szép is az Iguazú és akármennyire turistás is, az általa termelt pénz közelébe sem ér annak, mint amit a Paraná hoz e két országnak. A kulcsszó az Itaipu.
Az Itaipu sokáig a világ legnagyobb vízerőműve volt, ezt a címet csak néhány éve vette át tőle a kínai Három-szoros beltenger és betonmonstrum. Az Itaipu 20 turbinájának áramtermelése fele-fele arányban oszlik meg a két ország, Brazília és Paraguay között. A számok elképesztőek: az erőmű névleges összteljesítménye 14000 MW, ami a paksi atomerőmű nyolcszorosának felel meg. Ez Paraguay teljes elektromos energiaszükségletének 90%-át fedezi, Brazíliának pedig az egyötödét. Mindezt úgy, hogy a paraguayi oldal általt termelt energi nagy része eleve közvetlenül Brazíliába megy exportra.
Az Itaipunak nem csak a méretei, hanem az építési költségei is csillagászatiak voltak. Természetesen egy olyan csóró ország mint Paraguay soha az életben nem lett volna képes előteremteni a 20 milliárd dolláros számla felét, így az lett a megoldás, hogy mivel úgyis tudvalévő volt, hogy Paraguay energiaszükségletének bőven a többszörösét fedezi az erőmű, a brazilok állják a cehhet, Paraguay pedig az évek (hosszú) során áramexportban fogja törleszteni a rá eső építési költséget.
Ez a pilot projekt egyébként olyannyira jól sikerült, hogy közel egy évtizeddel később, ugyanezen a folyón, ámde már az argentin-paraguayi határon még egy vízierőmű építését kezdték meg hasonló előfinanszírozási konstrukcióban. A Yacyretá erőmű jóval kisebb (minden relatív, hiszen itt is bőven két paksnyi teljesítményről van szó) építési költségeit egy az egyben Argentína állta, és Paraguay része itt egy az egyben exportra megy. Argentína ekkor még nem volt csődben (de már komp járt át Leningrádba), így sikerült befejezni is a projektet, nem csak elkezdeni.
Felmerül a kérdés, hogy ha már ennyire bővelkedik vizi energiában az ország, miért nem a teljes mennyiség jön az Itaipuból, miért "csak" 90%. Ennek egészen praktikus oka van: egy ország energiaellátásának 100%-át egyetlen erőműre bízni egyszerűen orbitális felelőtlenség. Még a 90% is bőven sok, ahogy azt 2009. november 10-e is bebizonyította, amikor is egy vihar annyira megtépázott néhány nagyfeszültségű távvezetéket az erőmű környékén, hogy Itaipu teljes áramtermelése kiesett. Azaz egész (!) Paraguay és Brazília nagy része sötétbe borult, Riot és Sao Paulot is beleértve. Pedig ez csak egy egyszerű vihar volt, el lehet képzelni, mi történne mondjuk egy komolyabb terrortámadás esetén.
Érdekesség még, hogy a tervezési fázisban (a hatvanas évek végén járunk), a hármashatár mindhárom országában még bőven katonai diktatúra volt, az argentin juntát pedig aggodalommal töltötte el a készülődő projekt, különösen az országhatáruktól pár km-re húzódó óriási felduzzasztott vízmennyiség. A legnagyobb parájuk az volt, hogy mivel a Paraná folyó is a Rio de la Plataba torkollik, egy hirtelen elárasztás annyira megnövelné a vízszintet, hogy Buenos Aires egy része is víz alá kerülhetne. Nekem azért gyanús, hogy a közte lévő mintegy 1500 km-nek is lett volna hozzászólása a témához, kicsit olyan, mintha anno Bukarestben aggódtak volna Bős miatt.
Természetesen, mint a vízerőművek építésekor általában, itt sem hiányoztak a vészmadarak. Egy ilyen méretű építkezés nyilván nem lehet egy win-win szituáció, hosszan lehetne sorolni a károsultakat: 10 ezer kitelepített ember, élővilág, az Iguazú-szépségű Sete Quedas vízesés eltűnése a mai víztározó helyén, stb. A mérleg azonban még így is egyértelmű: ha létezik a világon megbízható és biztonságos megújuló energiaforrás, akkor a vizi energia áll hozzá a legközelebb. A hangsúly pedig főleg a megbízhatóságon van, ezt sokan hajlamosak elfelejteni.
Az erőművet mindkét országból meg lehet látogatni. Én a brazil oldalt választottam, már csak logisztikai okokból is, de elvileg mindkét oldalon ugyanazt kapja az ember. Ha valakinak megvan hozzá a műszaki érdeklődése, érdemes special tourt választani, mert olyan helyekre is el lehet jutni, ahova egyébként földi halandóként esélytelen lenne. A bölcsészek és a sötétzöldek nyugodt lélekkel skippelhetik az egész programot. De csak az első nagyobb áramszünetig.
