Az Antarktiszra elsősorban az élővilág lecsekkolása végett megy az ember, és a hetedik kontinens ebből a szempontból sem tud csalódást okozni. Első körben azt hinnénk, hogy nincs az az állat, aki kibírná a zord klímát, pedig ez pont az Antarktiszi-félszigetre és a körülötte lévő ezer apró szigetre nem igaz. A fedélzeti biológus naplója szerint hivatalosan 31 fajt láttunk az út során, én azonban inkább az egyes szám harmadik személyt használnám, mert ebben az is benne van, hogy hajnalban a távcsövén keresztül csukabálnára utaló jeleket vélt felfedezni a vízben. A biológusok már csak ilyenek. A fajok kb. négyötöde madár volt, ha pedig darabszámra megyünk, akkor kb 99,99%-a, merthogy: a pingvin is madár.
Pingvinügyben amúgy elég jól állok. Azt hiszem, hogy ha életem hátralevő részében már nem fogok egy darab pingvint sem látni, akkor sem lesz hiányérzetem. Argentínában Punta Tombo és Tűzföld sincs pingvinszűkében, az Antarktiszon viszont pingvinek százainak ezrei várják az érdeklődő szempárokat. Kedvenc időtöltésünk volt a pingvinek néven nevezése (Jürgen, Jacques, John) és megszámolása, én kb. hárommilliónál hagytam abba. A pingvinek különben jó fejek. Nem túl okos állatok, ez tény és való, fejben valahol a postás és a vasutas között lehetnek.
Mivel a pingvineknek szárazföldön nincs természetes ellenségük, ezért egészen közel lehet menni hozzájuk, nem fognak megijedni, legfeljebb megállni, és kíváncsian bámulni, hogy most mi van. Aztán amikor látják, hogy semmi gáz, nem akar senki pingvint enni, mennek tovább a dolgokra. Éppen költési fázisban rontottunk rájuk, kispingvinek ugyan még nem voltak, de semmivel nem volt kevésbé érdekes kotlás közben látni őket. Papa és mama felváltva végzik ezt a fárasztó melót, és amíg az egyik ül, a másik a fészek hiányzó darabjat próbálja pótolni, jobbára egy másik pingvin fészkéből való lenyúlással. Ez persze nem arat osztatlan sikert ama másik pingvinnél és próbálja visszaszerezni azt ami az övé (vagy amit ő nyúlt le) ezzel folyamatos dinamikát adva az egész kolóniának.
Van egy-két szabály, amit érdemes betartani, ha pingvinnézésre adja az ember a fejét. A pingvineknek saját vonulási útvonaluk van, ami a kolóniát köti össze a tengerrel, és itt tényleg a pingvineké kell legyen az elsőbbség. Néhol méteres hóban letaposott útvonalakról van szó, és ha valami a pingvin útját állja, van annyira makacs, hogy új útvonalat fog keresni. Egy nyakig hóba süppedt pingvinnek pedig sajnos nem sok esélye van az életben maradásra. Ahogyan ezt pár pingvinhulla is illusztrálta, a biológus legnagyobb örömére, nyomban elkezdte ugyanis magyarázni a pingvintest anatómiai sajátosságait.
Nézelődés közben az ajánlott távolság pingvineknél 5 lépés, fókáknál 15 lépés. Előbbit főleg a diszkréció, utóbbit kicsit az elővigyázatosság is indokolja. A fókák nem túl gyorsak ugyan szárazföldön, a féltonnás súly és a fogak azonban mégis tekintélyt parancsolnak. A lentebb látható lakók sorrendben: Gentoo-pingvin, Weddel-fóka, leopárdfóka, fehér tokoscsőrűmadár és kékszemű kárókatona. Mielőtt valaki megijedne, nem csaptam fel ornitológusnak, az úton kapott antarktiszi állathatározóból néztem ki, fordítás pedig wikipedia.
