Az analógia imponáló bár nem teljesen helytálló, mert nincs világhírű uruguay-i óramárka, bicska, sajt és a minaretekkel sincs gond, mert ha vannak is, leginkább csak a tévében. Van viszont szigorú banktitok sok külföldi betétessel, helyi viszonyokhoz képest szokatlanul alacsony korrupció, két nagyhatalom közötti lavírozás és kvázi függetlenség. Uruguay a két helyi kiskakas Brazília és Argentína között működik ütközőzónaként, kevésbé szép szóval szemétdombként már évszázadok óta, sőt létrejöttét is ennek köszönheti. Maga az ország az egyik legkisebb Dél-Amerikában, de még így is kétszer nagyobb, mint Magyarország. Túl sok látnivaló egyébként nincsen, sokat elárul, hogy a legtöbb utikönyv egyszerűen csak hozzácsapja Argentínához, mint egy külön fejezet. Egy pár napos kitérőt azonban mindenképpen megér a dolog.
Aki Argentínából szeretne Uruguay-ba átruccanni, annak két lehetősége van: vagy hajóval át Colonia del Sacramento-ba, ami gyors és kényelmes, vagy körbebuszozni az egész Rio de la Plata-t, ami legalább fél nap. Már ha egyáltalán lehetséges, mert az argentín-uruguayi határt, ami egy híd a Rio Uruguay-on, újabban tüntetők torlaszolják el, tiltakozva a nemrég a folyó mentén épült papírgyár ellen.
Colonia del Sacramento-t a portugálok alapították 1680-ban, azzal az alattomos szándékkal, hogy onnan majd Buenos Airesbe csempésszenek árut. Ez egy ideig működött is, aztán a spanyolok aztán rajtakapták őket, elfoglalták és száz évig tartották, utána már fölösleges volt. Mint legrégebbi település, tele van gyarmati kori épületekkel, macskaköves utcákkal és itt még a lovashintó sem mesterkélt, abszolút beleillik az összképbe. Colonia nem véltlenül lett a Világörökség része, tényleg nagyon hangulatos kisváros, és annak ellenére, hogy rengeteg ember megfordul itt, mégsem tűnik turistásnak.
A főváros Montevideo már egészen más képet mutat. 1.3 millió lakosával (az ország harmada) nem az a túlzsúfolt nagyváros, és mivel amúgy is minden látnivaló az óvárosra (Ciudad Vieja) korlátozódik, gyalog is kényelmesen bejárható. Az óváros első ránézésre kicsit lepukkantnak tűnt, másodikra meg még lepukkantabbnak, de ez inkább annak volt köszönhető, hogy rossz irányba indultunk el. A hostel ugyanis alig pár utcányira volt a kikötőtől, ami mint általában mindenhol, itt is a kétes elemek gyülekezőhelye, úgymint guberálók, kéregetők, utcagyerekek és más hátrányos helyzetűek. Aztán az üzleti negyed felé közeledve már az élet és a kedv is megjelenik, a főtér és környéke kifejezetten rendben van. Mint minden fővárosban, itt is megtalálható a globalizáció összes kelléke, de ez kevés még önmagában kevés a boldogsághoz, a túlparti nagy testvérhez képest Montevideo sehol sincs.
A harmadik kiszemelt cél a Montevideo-tól 140 km-re keletre fekvő Punta del Este, ami a helyi Siófok és Lido di Jesolo egyben. Homokos tengerpart hatalmas 20 emeletes szállodákkal, bárokkal, éttermekkel és a tömegturizmus egyéb intézményeivel. Mivel még épp nem kezdődött el a főszezon, olyan volt mint a Balaton április végén: üres és kihalt. Ennek ellenére az árak már az egekben voltak, sőt itt sikerült belefutnom életem legpocsékabb pizzájába, az Il Mondo della Pizza étteremben. A választás azért esett erre, mert bár eleve alig lézengett valaki a városban, mégis ebben voltak a legtöbben. Már eleve gyanús volt, hogy a rendelés után 3-4 perc múlva már hozták is, és tényleg. A tészta valami förtelmes, minimum mélyfagyasztott, de a rosszabbik szivacsos fajtából. A hihetetlen az, hogy az emberek ezt komálják és állítólag vannak visszajáró vendégek is. Olaszországban egy ilyen hely egy hónapon belül csődbe menne. Mindezt ráadásul 285 pesoért (10 ojró), ezzel a Punta del Este-Siófok párhuzam minden további nélkül áll, miszerint rossz minőséget kap az ember nagyon sok pénzért.
Persze érdemes lenne megnézni főszezonban is, de amit most mutatott a hely, az alapján nem valószínű, hogy kíváncsi lennék rá még egyszer. Eleve nem szeretem a 20 emeletes szállodákat és a parton szardínia módjára egymás mellett fekvő embereket, tengerpartból pedig rengeteg szebb, jobb és nem mellesleg sokkal olcsóbb is van. Rossz nyelvek szerint Punta del Este nem más, mint Buenos Aires külvárosa, aminek az uruguay-iak nem nagyon örülnek, én azonban tovább mennék, és inkább putrinak nevezném.
Pedig Uruguay nem is lenne rossz hely, ha nem lenne mellette az a bizonyos nagy testvér. Igazából mindenki mindenben Argentínához hasonlítja, és ilyenkor mindig alulmarad: az argentín steak jobb, Buenos Aires élhetőbb, és a két Diego közül is az alacsonyabbik a nagyobb ikon, bármennyire is próbálkozik a másik. Még a zászlójuk is majdnem ugyanolyan, mintha csak dacból raktak volna bele pár plusz csíkot és tették volna arrébb a napocskát.
De hogy valami pozitívumot is mondjak a Forlán rajongóknak, van amiben tényleg jobbak, mint Argentína: az uruguay-i peso bankjegyek kifejezetten szépek, nekem legalább is tetszenek, én így képzeltem el mindig is egy dél-amerikai bankjegyet. Szemben az argentín pesoval, ami sok más országhoz hasonlóan német márka koppintás. Uruguayban négy nap alatt napi 47 euró hussant el, ami nyilván nem reprezentatív a sűrű program és a sok utazás miatt, de az már ennyi idő alatt is látszik, hogy Argentínánál érezhetően drágább. Sör/benzin: 3,72.
