Soweto, azaz South Western Townships az egyik legnagyobb és leghíresebb township Dél-Afrikában, Johannesburgtól 15 km-re délnyugatra. Hivatalosan két és fél millióan lakják, becslések szerint ez a szám inkább 4 millió körül van. A townshipek eredetileg a feketék számára kialakított városrészek voltak, mára már azonban néhány kezd külön életet élni.
Az ötlet nagyon egyszerű volt: a Johannesburgban és egyéb nagyvárosokban dolgozó fekete munkásokat a lehető legmesszebb elhelyezni a fehérek lakta negyedektől és a belvárostól, hogy még látványukkal se zavarják őket teniszezés vagy a délutáni séta közben. Ugyanakkor mégsem olyan messzire, hogy ne lehessen megoldani a napi ingázásukat a munkába, ami a legtöbb esetben bányákat és gyárakat jelentett természetesen.
Ez az ötlet amúgy nem az apartheid rendszer sajátja volt, ők csak bólogattak és tökélyre fejlesztették, megadva hozzá a jogi alapot is. A kissé cinikus indoklás az volt az apartheid mérnöke, Hendrik Verwoerd szájából, hogy hagyjunk mindenkit úgy élni, ahogyan azt megszokta, a fehéreket "európai" módon a belvárosban, a feketéket nyomorban a townshipekben. Hogy aztán ott egymással mit és hogy csináltak, az már az ő saját szociális problémájuk.
Soweto jelentőségét nehéz túlbecsülni Dél-Afrika legújabb kori történelmében. Ahogy Walter Sisulu egykori ANC főtitkár találóan megállapította, Dél-Afrika történelme nem érthető meg Soweto történelme nélkül. Ami meglepően sokáig nyúlik vissza: 1904-ben egy pestisjárványt ürügyként felhasználva döntött úgy a Joburgi városi tanács, hogy kiköltöztetnek néhány feketét és indiait a mai Klipspruit területére, mert nem jó poén, ha csak úgy fertőzgetik a többi embert. A harmincas években bekövetkezett (pontosabban azóta is tartó) népességrobbanás után lehet igazából townshipről beszélni.
Soweto eseményei közül a legismertebb az 1976. június 16-i felkelés, amikor az afrikaans nyelv kötelező bevezetése ellen tartottak diákok tömegtüntetéseket (ami természetesen tilos volt) az Orlando West iskola előtt, és a rendőrök a tömegbe lőttek, nagy nemzetközi visszhangot váltva ki ezzel. Az incidensnek hivatalosan 23, becslések szerint legalább 200 áldozata volt, az első lelőtt diák, Hector Pietersen azóta nemzeti hős. Holttestének híres fotója pedig annak idején bejárta a világsajtót. Sokak szerint ez volt az a fordulópont Dél-Afrika történelmében, amikor az ország elindult a komolyabb nemzetközi embargó felé vezető úton, a feketék pedig rájöttek, hogy ha keményen küzdenek, talán egyenrangú állampolgárok lehetnek ők is, sőt egyszer talán még az ország irányítását is saját kezükbe vehetik.
Múltja miatt Soweto nem büszkélkedhet túl sok klasszikus látványossággal, egy mindenesetre akad, a Regina Mundi templom, amely egyben Soweto apartheid ellenes küzdelmének a szimbóluma is. A felkelés idején a lövöldözés elől ide menekültek a diákok, remélvén, hogy egy templomban csak nem nyitnak rájuk tüzet. Nem lett igazuk, a lövésnyomok még most is láthatóak a falakon, és a puskatussal letört szélű oltárt is meghagyták mementónak. Ma a templom, Orlando West, és a Hector Pieterson múzeum mind nemzeti kegyhely, buszparkolóval és belépőjeggyel, és ugyanúgy turisták hadai látogatják évente mint bármilyen hasonlót a világ más részein.
Soweto az apartheid éveiben igen kemény hely lehetett, ma azért már csak módjával az. Szubjektív vélemény, de Sowetoban nagyobb biztonságban éreztem magam, mint Johannesburgban. Ez ugyanannak a folyamatnak az eredménye, aminek következtében azok a bizonyos johannesburgi kerületek is ellehetetlenültek, a kemény csávók ugyanis részben innen szivárogtak át. Soweto bizonyos részei pedig már kifejezetten menőnek számítanak fekete körökben, és az apartheid utáni kormány township fejlesztési programjainak köszönhetően ezek a részek infrastruktúrailag is nagyon jól állnak. Természetesen rengetegen laknak még mindig elképesztő nyomorban, bádog és palatetők között, használnak illegálisan elektromos áramot, és használ egy egész házsor (azaz bádogviskósor) közösen egy vécét, azonban néhány olyan házat is látni, ami még Európában is fejbiccentést vívna ki.
Townshipet nézni egyébként egy kicsit kényelmetlen dolog, mert végeredményben más emberek nyomorúságának kirakatba helyezéséről van szó. Ami az egészben egy kis pozitívum, hogy még ha a kelleténél kevesebb is, de valamennyi rand végül náluk is lecsapódik, és mivel sok embert foglalkoztat, annyival kevesebbnek kell azon törnie a fejét, hogy kit raboljon ki legközelebb a napi betevőhöz. A helyi főzésű sör, amit nehezen lehet sörnek nevezni, inkább vmi erjedés és rothadás közti folyamaton átment kétes eredetű és színű folyadéknak, elég borzalmas ízű, de még borzalmasabb, hogy hányan isszák, és hány embernek kb. ez a napi egyetlen programja.
