Melissával Caliban találkoztam egy bárban, nem kell rosszra gondolni, egyetemisták látogatják főleg, hivatástudattal rendelkezők csak kevésbé. Szóba került (többek között), hogy milyen Kolumbia, mennyire gáz valójában és hogy miért van még mindig rengeteg embernek előítélete az országgal kapcsolatban. "Ha az igazi Kolumbiát akarod látni, gyere el Sevillaba!". Jellemző a kolumbiaiak kedvességére, hogy már egy közös sörözés is elég volt ahhoz, hogy meghívjon magához hétvégére, egy ilyen ajánlatnak meg természetesen nem lehet ellenállni, főleg ha a vidéki Kolumbia van terítéken.
Sevilla egy kisváros a Cauca folyó völgyében, közel félúton Cali és Bogotá között. Kolumbia kávéfővárosának is nevezik, de mivel a kávénak már a szagát sem bírom, a kávétesztelés kimaradásra került. Azonban nem is ez a lényeg, ami sokkal érdekesebb ennél, azok mint mindig, az emberek. Sevillaban nyoma sincs a nagyvárosi zsúfoltságnak, fegyverkezési versenynek és az utazók életét leginkább megkeserítő kisstílű bűnözésnek. Szó sincs arról, hogy a vidéki Kolumbia maga lenne a Kánaán és mindenki gondtalanul szürcsölgeti a Piña Coladat az árnyékban, viszont éjjel is simán végig lehet menni az utcán anélkül, hogy félpercenként hátra kéne nézni, vajon ki is akar éppen leszúrni.
A legfontosabb pedig: a hely teljesen mentes mindenféle mindenféle turistától, legyen az hátizsákos vagy kalapos, aminek több előnye is van. A helyiekben nincs meg az a negatív előítélet, ami a legtöbb agyonlátogatott helyen már szinte örökre bevésődött az ott élőkre. Példának okáért felhozhatnám Cuscot, mint a dél-amerikai elturistásodás archetípusát, de sajnos hosszan lehetne még folytatni a sort. Tegyük hozzá, hogy ez nem véletlenül alakult így, az elturistásodásért elsősorban a turisták a felelősek, csak másodsorban a helyiek. Garasoskodó izraeliek, részeg angolok és a kóla-hamburger párosnál tovább nem látó jenkik tömege nélkül a helyiek sem kurvultak volna el. Ennyire.
Kolumbiában szerencsére ez a folyamat még a nagyvárosokban is csak gyerekcipőben jár, és bár előbb-utóbb tutira felhúzzák majd a hétmérföldés csizmát itt is, ez még szerencsére odébb van. Sevillaban viszont talán sosem fognak idáig eljutni, sokat segít a helyzeten, hogy az LP-ben sincs benne. Miért is lenne, ilyen kisvárosból rengeteg van Kolumbiában és hát pechjére, vagy inkább szerencséjére éppen nincs semmilyen különleges szikla, rom vagy templom a környéken. A kávé önmagában nem elég attrakciónak, a környéken kívül van még pár ezer hektár az országban, ahol kávét termesztenek, kávét is mindenhol kapni. A kávészemek pörkölése és szelektálása pedig valóban érdekes látvány, de nem több, mint két percig.
A másik nagy előnye a turista- és előítéletmentességnek, hogy itt aztán tényleg bárkivel bármikor le lehet állni (ülni) beszélgetni, az utcán, a boltban, a kocsmában (naná!), de akár egy autószerelő műhelybe is gond nélkül be lehet sétálni ismeretlenül, nem fognak kihajítani, hogy ha nem veszel semmit, akkor húzzál innen de nagyon gyorsan. A legjobb az egészben tényleg az, hogy mindez nem azért van így, mert megjött a nagy fehér ember és ő itt a főnök, a szomszéd falu vagy a szomszéd utca is hasonló kedvességben részesül, mint az európai. Jó lenne, ha minden így maradna, még legalább 30 évig.
Az élet egyébként meglehetősen lassú mederben folyik, ami a sok nagyvárosi őrület után kifejezetten kellemes volt. Nem mellesleg itt azokat a fotókat is el lehetett készíteni, amiket egy átlag dél-amerikai nagyvárosban lehetetlenség lenne, mert hamarabb kirabolják az embert, mint ahogy észreveszi. A helyiek is meglepően pozitívan állnak hozzá a dologhoz, persze azért csak diszkréten, ha valaki ilyen helyre jut, nem kell visszaélni a bizalommal. A legrosszabb, ami egy ilyen hellyel történhet, az az elperuizálódás. Amúgy valószínűleg ilyen lehetett Peru is a 60-as években, aki akkor járt ott, az valami hihetetlen nagy élményben részesülhetett, és ez sajnos tényleg egy olyan dolog, amely bizonyos helyeken immáron visszavonhatatlanul eltűnt.
Este a főtér az ász, ott gyűlik össze mindenki aki számít, hogy némi alkohol elfogyasztása közben megbeszéljék az aznap történteket. Kocsmából viszonylag kevés van, italboltból annál több, ennek elsősorban anyagi természetű okai vannak. Az ember megveszi a cuccost, aztán kiül a térre elfogyasztani, társaság úgyis lesz. Mi is pontosan így tettünk, és még csak azt se mondhatnám, hogy ez helyi jellegzetesség lenne, Pesten a Gödör előtt ugyanez folyik. Éjjel 2-3 körül aztán szép lassan kiürül a tér, de mi még ekkor is tartottuk a frontot, hiszen nem kellett másnap reggel 8-ra dolgozni menni, de még a következő néhány hónapban sem, ezért a város melletti fincában folytattuk tovább az eszmecserét, némi aguardiente lebontása mellett. Az ott készült fotók publikálásától pedig most inkább eltekintenék.
