HTML

Kontakt

Ha kérdésed, megjegyzésed van, itt írhatsz nekem

Mi újság van a tóparton, tópartokon?

Címkék: peru természet gyalogtúra bolívia dél amerika

2011.02.04. 06:16 | martonlistar

Megszokhattuk már, hogy Bolíviában minden érdekesebb dolog úgy kezdődik, hogy a világ legmagasabb valamije, ezúttal sincs ez másképpen, a Titicaca-tó a világ legmagasabban fekvő (3811 m) hajózható tava. Ez a kacifántos megfogalmazás azt jelenti, hogy ennél nagyobb tó, amit lehet is valamire használni, nincs magasabban szerte e világon. Emellett 8300 km²-ével mellesleg Dél-Amerika legnagyobb édesvízű tava, a Balatonnál konkrétan 14-szer nagyobb. A tó pedig egyben határként is funkcionál Peru és Bolívia között.

 

Eddig a száraz tények, most pedig nézzünk kicsit mögéjük. A tóparton, tópartokon két valamirevaló település van, az egyik a bolíviai oldalon Copacabana, a másik a perui oldalon a jóval nagyobb Puno. Copacabanaról már több előttem arra járt utazó is mondta, hogy azért ne számítsak valami nagyon nagy dologra, de azt azért nem gondoltam volna, hogy még ezt a jócskán leeresztett mércét is leveri a hely. Csak hogy egy kis fogalmunk is legyen a méretekről, egy 6000 fős faluról van szó, városnak nevezni egyértelmű túlzás, az LP által beharangozott "small, bright and enchanting town"-ból csak az első szó igaz. Az infrastruktúra is ennek megfelelő természetesen. Persze ez Bolívia, mindig tud meglepetéseket okozni, ha van miért szeretni ezt az országot, akkor ez azok közé tartozik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

La Paz felől érkezve a tó megpillantása kétségkívül egy meghatározó élmény, ahogy a Tiquina-szoroson való átkelés is az. Ez egy 800 méteres szoros, amit nem lehet kikerülni, lévén Copacabana a túl oldalon van, gyakorlatilag a perui határon. Nem túlzás azt állítani, hogy az átkelés középkori módszerekkel történik, annyi változott csupán, hogy csónakmotort is bevetnek az ügy sikeréért. Hatalmas faladikokra terelik az autókat és buszokat, az utasoknak pedig ott van a csónak, ami jóval gyorsabb. Az átkelés egy embernek másfél bolivianoba kerül, ez átszámítva mintegy 43 forintnak felel meg. Nem írtam el. A buszos procedúra közel egy óráig tart, amiből az elindulás és kikötés is meglehetősen időigényes művelet, mert el kell tudni úgy helyezni a deszkákat és köveket a bárka alá-elé, hogy egy 10 tonnás busz is le tudjon kászálódni róla.

 

Visszatérve Copacabanara, a fotók között látható a fő-fő bevásárló utcája, ez abszolút a legmenőbb hely, ennél a település minden más pontja csak lepukkantabb. Magyarországon a hasonló helyeket putrinak nevezik, esetleg természeti katasztrófa által sújtott területnek. Ennek van egy pozitív oldala is: utam során eddig messze itt volt a legolcsóbb a szállás. Egy éjszaka kemény 15 bolivianoba került, ami átszámolva másfél euró, két dollár vagy 430 forint. Esküdözés nélkül eddig senki nem akarta elhinni, ennél olcsóbban nem hiszem, hogy fogok bárhol is aludni, esetleg ingyen, mert ennél kevesebb pénzt egyszerűen nem éri meg elkérni. Természetesen az ár reflektálja a minőséget is: másfél euróért nem lehet csodát várni, csak egy priccset egy szobában, a fürdőszoba tisztáságának részletezését pedig most inkább mellőzném.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Titicaca-tó 41 szigete közül a legnagyobb szám az Isla del Sol, azaz a Nap-sziget. Az inka mitológiában a Napisten szülőhelye volt a sziget, ami emiatt kiemelt jelentőséggel bírt, ezt a rengeteg rom a mai napig bizonyítja. Copacabanaból egy kétórás hajútra van a sziget, amit úgyszintén egy szétesés végső határán lévő bárkával kell megtenni. A bolíviaiak újfent éltek a lehetőséggel, hogy bebizonyítsák, pár boliviano extra haszonért a legelképesztőbb mutatványokra is képesek. Már úton voltunk úgy egy negyed órája, éppen elkezdett szakadni az eső. Feltűnt, hogy van pár üres hely a hajón, bocsánat fabárkán, Bolíviában pedig közlekedési eszköz úgy nem indul el, hogy ne lenne tele. Azért voltunk így is vagy 50-en legalább. Ekkor váratlanul lelassítottunk és bevártunk egy kisebb bárkát, ahonnan aztán a tó közepén, szakadó esőben átkapoltak még vagy 20 embert. Na most már csurig volt a dereglye, emberek lógtak mindenhonnan, mehettünk tovább, a tulaj pedig mosolyoghatott a bajsza alatt, hogy ezt is hogy megcsinálta már.

 

A szigetnek egyébként van egy különös hangulata, a civilizációtól való elzártság netovábbja a hely. 800 család lakik itt, jobbára halászatból, állattenyésztésből és egyre inkább a turizmusból élnek. Villany már van, de nem olyan régóta. A lakók nagyon barátságosak, talán az elzártság miatt, talán mert még nem érezték meg eléggé a pénz szagát, de itt úgy is lehet gyerekeket fotózni, hogy nem követelnek cserébe azonnal baksist. A sziget amúgy nem nagy, hosszában 10 km, egy nap alatt bejárható. Ez amúgy annyira nem egyszerű feladat, mint amilyennek látszik, 4000 méter magasan a legkisebb emelkedőtől is nagyon ki lehet készülni, emelkedőből pedig bőven van a sziget közepén futó hegygerincen. A kilátás cserébe persze pöpec, ahogy az lenni szokott.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A perui oldal valamivel fejlettebb, Puno jóval nagyobb is, mint Copacabana, persze azért metropoliszról nem lehet beszélni. Az Isla del Sol utáni második legnagyobb szám, az úszó szigetek időhiány miatt kimaradtak. Mondanak róla hideget is, meleget is, de az látatlanban is egészen biztos, hogy jóval turistásabb, mint a bolíviai rész. Hiányérzetem mindenesetre nincs, még ha Copacabana csalódás is volt, az Isla del Sol abszolút unikum, de több nem fért bele, rohannom kellett a limai reptérre, ami a Titicaca-tóhoz azért nincs éppen közel. Mert nyilvánvaló ugye, azért a messzeségből jött, hogy ki, hogyan, hogyan, merre, meddig? Mivel, igaz hogy tél van, de most már reméljük elmúlik és a tavasz azért az egymásnak az agytekervényének a fölvilágosítása egy kicsit, hogy mik, mit, mivel lehet még, meg mit érdemes, meg hogyan, biztos, hogy sok ilyenre sor kerül majd.

komment

süti beállítások módosítása