HTML

Kontakt

Ha kérdésed, megjegyzésed van, itt írhatsz nekem

Simcity 1960

Címkék: közlekedés város brazília világörökség dél amerika

2011.08.23. 02:36 | martonlistar

Milyen érzés lehet úgy simcityzni, hogy a megálmodott várost később fel is építik, ráadásul pénz szinte korlátlanul rendelkezésre áll és a fantázia is szabadon szárnyalhat? Ezt élhette át 1956-ban Brazília elnöke, Juscelino Kubitchek is, miután egyszer reggeli közben elgurult a gyógyszere, és ahelyett, hogy szekrénytologatásba kezdett volna, nekiállt simcityzni. A szcenárió az volt, hogy építsünk egy új fővárost a semmi közepébe. Kubitschek csak az ötletgazda volt, a várostervezés felelős munkája (azaz a tényleges kattintgatás és scrollozás) Lúcio Costa nevéhez fűződik, a megannyi ikonikussá vált épület megálmodója pedig Oscar Niemeyer volt. Aki mellesleg idén decemberben ünnepli 104. születésnapját és köszöni szépen, jól van.

 

A projekt négy évvel később, 1960. április 22-én lett kész és ezzel megszületett Brazília új fővárosa, Brasília. Avagy Brazíliaváros, amit azóta is a tervezett városok mérföldköveként tartanak számon a tervezett városokat objektívan megítélni képes férfiak és nők. A nagy kérdés persze az, hogy nem hasonlít-e túlságosan Brasília a tervezett városok világszerte ismert elrettentő példányaira, a szocialista iparvárosokra, úgy mint Volgográd, Szemipalatyinszk, Pripjaty de akár Dunaújváros is megfelelne a kritériumnak. Nos, nyilván hasonlít valamennyire. A legfőbb probléma az, hogy ami 50 évvel ezelőtt modernnek, haladónak és futurisztikusnak számított, az ma már csak a legritkább esetben az. Az épületek közül nagyon nehéz olyat találni, ami tényleg időtállóra sikeredett, az egyik üdítő kivétel a Catedral Metropolitana.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amiért ez mégsem annyira feltűnő az az, hogy a fejlődés Brasíliában azóta is konstans, sőt az elmúlt 20 évben mintha még jobban belehúztak volna. Újabbnál újabb szállodák, bevásárlóközpontok, lakóparkok épülnek, amelyek közül nem egy egészen kurrens építészeti irányzat is megtalálható. Ezzel együtt pedig már egyáltalán nem olyan rossz az összkép. Persze a régebbi épületeknél a beton már itt-ott diszrkéten rohad, nem tudják ugyanis, hogy a betont öntözni kell. A nagy üvegablakokat pedig minimum mosni, de az se árt, ha törött-repedt darabokat kicserélik. Ez egy kétszáz éves épületnél egyáltalán nem feltűnő, sőt talán még némi sármot is kölcsönöz az épületnek, de egy 50 éves épületnél ez még az igénytelenség kategóriájába tartozik. Ilyenkor az embernek akaratlanul is eszébe jut, hogy talán Dubai is erre a sorsra jut majd néhány évtized múlva.

 

Sokan mondják, hogy a tervezett városok nem szépek, nem is lehetnek szépek, mert túlságosan mesterségesnek hatnak. Minden utca vonalzóval van meghúzva, minden utcasarok derékszög, semmi nyoma az évszázadok folyamán természetes módon kialakult városszerkezetnek. Ez nem igaz, mert szépet is lehet tervezni. Attól még hogy valami modern, bőven lehet ízléses, és ebben Brasília nagyon jó. A város alakja fentről nézve egy repülőgépet formáz. Az organikus beállítottságúak egy stilizált madarat is beleképzelhetnek széttárt szárnyakkal, de hivatalosan azért mégis repülőgép. Emiatt a város látványa repelőgépből az igazi, de mivel én hardcore overland travelerként busszal jöttem, ezért ezt sem megerősíteni sem cáfolni nem tudom. A látvány ugyan a tévétorony tetejéről (ahova egyébként ingyen és bérmentve felmehet bárki) is impresszív, de a repülős élményt nem pótolhatja.

 

Modernség és ízlésesség ide vagy oda, egy dologra semmiképpen nem lehet panasza a brasíliai polgárnak: tér, ugyanis, na az van. A hatalmas Eixo Monumental (Monumentális tengely) 10 km-es hosszával méltó a nevéhez, de a szélességre sem lehet panasz: ha az egész egy aszfaltozott út lenne, több mint 100 sáv férne el rajta, mivel azonban ez fölösleges túlzás lenne, a városlakóknak meg kell elégedniük a 2x6 sávval. Gyalogosan azonban még így is meggondolandó a sugárút túloldalára való átkelés, ugyanis kb. 5 percig tartó műveletről van szó. Ebből már látható, hogy Brasíliát gyalogosan bejárni egyszerűen reménytelen. Az érdekesebb épületek egy része a sugárút északi szakaszán koncentrálódik, ezeket még le lehet tudni egy nap alatt egy kiadós sétával, azonban a távolabbi részekhez mindenképpen autóra vagy buszra van szükség. Brasíliát tehát egyértelműen autós életmódra tervezték, a vicces az, hogy még ekkora szélességű utaknál is bőven kialakulnak dugók.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A város tervezése során szintén a koncepció része volt a különböző funkciójú épületek külön szektorokba történő szervezése. Van külön szektora a szállodáknak, a bankoknak, minisztériumoknak, kórházaknak, szórakozóhelyeknek, követségeknek és így tovább. Mondom, tiszta Simcity. Alapvetően nem egy buta gondolat, de hogy milyen lehet a gyakorlatban ezt megélni, az már egy másik kérdés. Ehhez a szabályhoz ma is próbálja magát tartani a város, a szállodák 99%-a ugyanis tényleg az Eixo Monumental két oldalán található SHN (Sector Hoteleiro Norte) és SHS (Sector Hoteleiro Sul) szektorban található. Minden szektornak van egy ehhez hasonló rövidítése, a címzés pedig hasonlóan futurisztikus, mint maga a városterv. Egy brasíliai cím így néz ki: SQS 704, Q 29. Ez az SQS (Super Quadras Sul) szektor, ami egyébként egy lakónegyed, 704-es utcájának Q épületét és azon belül is a 29-es lakást jelöli. A háromjegyű utcaszámba is belevittek egy kis kódolást: az első számjegy az Eixo Rodoviáriotól, az utolsó kettő pedig a már említett Eixo Monumentaltól való távolságot jelenti. Tiszta Amerika.

 

Az épületek közül messze a katedrális sikerült a legidőtállóbbra, hiperbolaszerű tartóoszlopaival. Kétségkívül Niemeyer legjobb munkája, önálló épületként is bárhol máshol megállná a helyét a világon, azonban az Eixo Monumental közepére különösen jól passzol. A második kedvenc a Dom Bosco templom, ami mintha a gótikát keresztezné a szocialista realizmussal, ennek ellenére a végeredmény mégis harmonikus benyomást kelt. A buszpályaudvar nem különben designos, gyakorlatilag egy tetőszerkezet az egész. Ajtókra tényleg nincs szükég, mert egyrészt egész évben 25 fok körül van a hőmérséklet (az esőt is jobbára csak a híradóból ismerik), másrészről meg olyan messze van mindentől, hogy oda tényleg csak autóval meg busszal lehet eljutni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Brasília tavaly önnepelte 50. születésnapját, ami óhatatlanul felvetett néhány kérdést, úgymint megérte-e a gigaprojekt, működik-e egyáltalán, bejöttek-e a számítások és a többi. Racionális okokat szerintem mind a mai napig nem lehet találni a projekt mögött (a város környéke még ma is több száz km-es körzetben gyakorlatilag lakatlan), ha csak a reprezentációt nem, mert akárhogy is, egy főváros mégis csak az egész ország jelképe. Ez a pont tehát csillagos ötös, hiszen nincs még egy ilyen főváros szerte a világon. Sőt még azt sem lehet mondani, hogy nem működik mint város, mert működik, még ha hozzá is kell szokni egy-két furcsasághoz. Nagy hátrány azonban, hogy egyértelműen autóra optimalizálták a várost, és még így is észnél kell lenni, mert egy eltévesztett lehajtó korrigálása valamelyik soksávos sugárútról súlyos tízpercekbe kerülhet. Az elmaradhatatlan nyomornegyedek természetesen innen sem hiányoznak, a rigorózus tervezésnek köszönhetően azonban bőven a város határán kívülre kerültek, emiatt Brasília az egyik legbiztonságosabb városnak számít az országban. Nekem mindenképpen tetszett, nem egy mindennapi látvány, meg hát az helyzet, hogy én is szerettem simcityzni.