HTML

Kontakt

Ha kérdésed, megjegyzésed van, itt írhatsz nekem

Lefelé az Amazonason

Címkék: közlekedés brazília dél amerika

2011.08.08. 22:25 | martonlistar

Amazóniában minden a vízről szól és ez alól a közlekedés sem jelent kivételt. Az amazonaszi hajóutazás Manaus és Belém között szintén előkelő helyen szerepelt az abszolválandó dolgok szűk listáján, még a tervezési fázisban. Mondjuk nagyon más opció nincs is, mert országút nincsen a két város között, pontosabban maga az Amazonas az országút. A légi közlekedés továbbra sem alternatíva, csak vis major esetén. Hajóra fel tehát, mégpedig úgy ahogy az itteni átlagember is utazik, azaz a lehető legolcsóbb jeggyel. Az utazásra végül az N/M Liberty Star fedélzetén került sor, egy nagyon egyszerű ok miatt: ez volt az egyetlen hajó aznap, ami egészen Belémig ment. Több hajó is indul ugyan Manausból, de ezt a gigantikus négynapos utat csak kevesen vállalják be. Pedig ez még a gyorsabbik irány, mert visszafelé, folyásiránnyal szemben öt napig tart az út.

 

Az N/M Liberty Star, már ha lehet még róla jelen időben beszélni és azóta nem süllyedt el, egy átlagos amazonasi hajó két fedélzettel és az elmaradhatatlan rakodótérrel. A hajókon általában úgy van, hogy minél alacsonyabb szinten lakik az ember, annál olcsóbb a jegy és annál puritánabb a kabin. Kazánfűtők, rakodómunkások, patkányok, nem véletlenül alakult ki ez a sorrend. Itt azonban fordítva volt, az alsó szint volt drágább, a felső némileg olcsóbb. Ennek főleg az volt az oka, hogy míg az alsó szint légkondicionált volt, a felső szintet csak az Amazonas szellője szellőztette. Ezen kívül még voltak kabinok a puhányoknak, mert természetesen ezen a két szinten szó sem volt semmiféle kabinról, egy nagy közös placc volt az egész, ahol mindenki ott aludt, ahol tudott.

 

 

Voltam annyira elszánt, hogy a helyiekkel együtt utazzam a legfelső azaz legolcsóbb szinten. Annyira nagyon olcsónak azonban még így sem lehet mondani: a teljes négy napos út Manaustól Belémig 200 reálba (kb. 85 euró) került és ennél kevesebből tényleg nem lehet megúszni. Ebben nincs benne semmi, se kaja, se pia, se semmi, még ágy vagy egy matrac sem, csak egy hely a függőágynak. Saját függőágya ugyanis errefelé minden embernek van, kb. születéskor kap egyet, aztán azt cserélgeti addig, amíg már nem nő tovább vagy már vállalhatatlanul szakadt. Emiatt a függőágy beszerzése egyáltalán nem probléma, 30-40 reálért bármelyik piacon lehet vételezni egyet.

 

Az alvást tehát úgy kell elképzelni, hogy van egy nagy üres placc, többsornyi kampóval a mennyezeten: mindenki oda helyezi a függőágyát, ahova akarja/ahol még hely van, és már készen is van az összkomfortos szoba a négynapos útra. A wc-hez közelebb eső részek érthető módon kevésbé népszerűek, aki későn jut fel a hajóra, annak már csak a büdi rész jut. Természetesen az utasok számára felső korlát nem nagyon van, amíg fér még rá ember, addig fel is engedik. Márpedig a hajó errefelé olyan, mint egy hátizsák: bármennyire is tele van, még mindig lehet bele pakolni valamit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezért aztán indulásra alaposan tele is lett a hajó, ami azt is jelentette, hogy meg kellett barátkoznom a gondolattal, hogy a következő pár napban a szomszéd lába kb. 20 centrire lesz az arcomtól. Tapasztaltabb amazonasi utazók szerint azon ezt az utassűrűséget inkább csak átlagosnak lehet nevezni, ugyanis a felső szakaszokon közlekedő hajók jóval zsúfoltabbak. Egy ilyen hajón, minden híresztelésnek megfelelően, büdös van. Hiába takarítanak rendszeresen, a rendszeres tisztálkodást eddig még senkinek sem sikerült kötelezővé tennie, úgymond csak jog, nem kötelesség. Ahol pedig ennyi ember összezsúfolódik ilyen kis helyen, és termeli a hőt, rosszabb esetben a metánt, mindezt ráadásul trópusi klíma mellett, ott azért elég büdös tud lenni.

 

Néhány tanács azok számára, akik hasonló hajóútra adnák a fejüket a Manaus-Belém viszonylaton. A hajók indulásának időpontja nincs kőbe vésve, de még homokba se rajzolva, amit elfújhat a szél. A hajó pontosan akkor indul, amikor elindul. Amikor sikerül vállalható állapotba pofozni a kapitányt gondolom. A mi hajónk enyhe 5 órát késéssel indult és még az utolsó pillanatban is szálltak fel emberek. Emiatt tökéletesen fölösleges napokkal előre megvenni a jegyet, mi több, nem is lehet. Általában csak előző nap derül ki, hogy tutira indul-e másnap a hajó, akkor kezdik a jegyeket is árulni. Rohanni nem kell, mert nem lehet annyi ember a fedélzeten, hogy ne férne el még egy. Vagy tíz, vagy húsz.

 

A manausi kikötőben a hivatalos jegyeladó pultoknál természetesen senki nem beszél se angolul, se spanyolul, egy alap portugál szókincs elsajátítása tehát nem árt. Jegyet egyébként lehet venni a kikötő előtt az utcán lebzselő nepperektől is, hogy megéri-e, az egy másik kérdés. Tény, hogy értéknövelt szolgáltatást árulnak, mert jegyeladó kisasszonyokhoz képest két szóval többet beszélnek angolul (Hello Sir!), azonkívül néha olcsóbb árat tudnak kialkudni a kapitánynál, mint a hivatalos ár. A mérleg másik serpenyőjében pedig ott van a kockázat, hogy valódi jegyet árulnak-e, egyáltalán létezik-e az adott hajó és ha létezik, tényleg indul-e. A nagyon olcsó jegyekkel is vigyázni kell, mert beszámolók szerint az is előfordult már, hogy a kapitány a hajón még ráfizettetett az ultra bargain árra. Egy szó mint száz, a nepperekkel vigyázni kell, mint mindig. Magabiztos portugál tudás és helyismeret nélkül ez egy rizikósabb dolog.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Maga az út egyébként meglehetősen unalmas. Még azt sem lehet mondani, hogy a tájban olyan nagyon lehetne gyönyörködni, ugyanis az Amazonas errefelé már nem annyira folyó, hanem inkább egy Balaton szélességű hömpölygő víztömeg, aminek szó szerint alig lehet ellátni a túlpartjára. Tovább ront a helyzeten, hogy a felfelé haladó hajók mennek a parthoz közelebb a kisebb ellenirányú sodrás miatt, lefelé pedig inkább középen, távol a parttól. Bárhova is néz az ember, csak víz és víz. Az ember ilyenkor erősen rá van utalva az utitársakra, akiknek legalább 99%-a a helyi falvak és városok között ingázó földmunkás, paraszt és polgár. Azaz no english, no español. A kommunikációs rés áthidalására hamar előkerül az alkohol, de ettől még a portugál igeragozásban nem jut előrébb az ember. Érdekes módon a rajtam kívül a hajón utazó másik három sápadtarcú mind német volt, így hát az út nagy része az ő társaságukban került eltöltésre.

 

A kikötőkben ugyanúgy tetszőleges időt el bír tölteni a hajó, mint az indulásnál, anélkül hogy bármilyen nyoma lenne bármiféle munkának, rakodásnak, akárminek. Ez sajnos egyben veszélyforrás is, simán előfordul, hogy a helyiek felpattannak egy kikötőben, szépen összerámolnak, elmozdítják ami elmozdítható, majd leszállnak, mintha mi sem történt volna. És ez még csak a kisebbik rossz, ami egy ilyen úton történhet, mert az Amazonason sajnos fegyveres kalóztámadások is akadnak szép számmal, a közelmúltban is volt egy hasonló eset. A rövidebb ideig tartó kikötéseknél (merthogy azért ilyen is volt) viszont élénken folyik az áru és élelemcsere, gyakorlatilag addig a pillanatig, amíg a hajó kartávolságon kívülre nem ér. Érdemes kihasználni ezeket a pillanatokat, a helyiek kajája ugyanis nagyságrendekkel finomabb és frissebb, mint bármi, ami egy ilyen hajón kapható.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Eredetileg volt egy olyan gondolatom is, hogy a kb. félúton lévő Santarémben kiszállok, ha esetleg hiányérzetem maradna Amazóniával kapcsolatban. De nem maradt. Bármennyire is csodálatos Amazónia, alapvetően azért egy elég kemény terep ez. Felix, a német srác, akivel a Manaus melletti dzsungeltúrán voltam és aki egy nappal hamarabb indult el lefelé, mert ő tényleg meg akart állni és meg is állt Santarémben, másnap gyorsan visszaszállt a következő hajóra, történetesen pont arra, amelyiken én is voltam. Naná, más hajó nem állt meg ott aznap. Nem dicsérte agyon a helyet. Az út vége felé a torkolat felé közeledve az egyik kisebb ágon mentünk tovább Belémig, ez volt valójában az út legérdekesebb része, olyan amilyennek az ember az ilyen utat látatlanban is elképzeli. Közel a part, dzsungel mindenhol és még az 5-6 éves gyerekek is kis kenukkal közlekednek.

 

Ez némileg kárpótolt az első három nap unalmáért, de semmi sem kárpótolhatott annyira, mint a megérkezés Belémbe. Normális ágy, tiszta fürdőszoba és kilós éttermek hatalmas választéka. A négy hosszabb hajóutam közül messze, de messze ez volt a legnyűgösebb és legkényelmetlenebb. Ehhez képest a Navimag a chilei fjordok között maga volt a fényűzés és kényelem, annak ellenére, hogy alapvetően egy teherhajóról volt szó. Az antarktiszi és galápagosi kéjutazással pedig össze sem lehet hasonlítani. Egyszerűen teljes másik liga.