HTML

Kontakt

Ha kérdésed, megjegyzésed van, itt írhatsz nekem

A salsa fővárosa

Címkék: város kolumbia dél amerika

2011.05.11. 17:07 | martonlistar

Santiago de Caliról sokáig azt hittem, hogy valójában nem is létezik, csak egy pont a térképen. A Quitoból induló, egyébként is hosszú, 18 órásnak beharangozott buszútra sikerült rápakolni még négy órát, és az éjszaka közepén megérkezni a dél-amerikai turné első kolumbiai állomására. Az már rögtön látszott, hogy Ecuadorhoz képest ez egy másik világ: 28 fok, fülledt meleg még éjjel fél 3-kor is, a recepciós Linda (beszélő név!) magától hozta utánam a hideg sörömet a szobába. Ennél kellemesebb fogadtatást, mint ami Kolumbiában ért, nehéz elképzelni, persze azért el lehet, ha nagyon muszáj.

 

Calinak pedig már a neve is vészjósló: bár k-val írják és semmi köze hozzá, de Indiában Kali a halál (és járulékos fogalmainak) istennője, ami sok jót nem jelent, és valamiért ez az asszociáció olyan erősnek bizonyult, hogy egészen ama bizonyos sörig nem is sikerült tőle megszabadulnom. Ami viszont még ennél is vészjóslóbb, az a brit, amerikai és ausztrál kormányok által nemrég kiadott (vagyis megújított) travel warningok a régióra és különösképpen Calira. Ezeket olvasgatva az embernek az életkedve is elmegy, szerencsére a kolumbiaiak gondoskodnak róla, hogy hamar visszajöjjön.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elég részletesen leírják ugyanis, kit hol raboltak el és hol robbant legutóbb autóba rejtett pokolgép. Ezek az események főként a sötét múlt utolsó rugásai, ma már korántsem számítanak mindennapos dolognak, mint 15-20 évvel ezelőtt, de elég egy frissen kirabolt/elrabolt/meggyiklolt brit alattvaló, és a város máris megint az utazásra nem ajánlott kategóriában találja magát. Nagy hiba lenne pedig pusztán ez alapján elhamarkodottan ítélni, mert Cali egy fantasztikus hely, sok dél-amerikai városnál élhetőbb hely, de jónéhány európainál is, európaiként is. Caliban végig nagyobb biztonságban éreztem magam, mint Quitoban vagy Guayaquilben.

 

Természetesen az óvatosság nem árt, mert Calinak is vannak nagyon gáz részei, ahova a rendőrök sem mennek be, mert fölösleges, túl sok mindent nem tudnak tenni, leginkább csak annyit, hogy őrzik a szomszédos utcákat, hogy a gyanúsan sötét alakok ne jöhessenek ki igazoltatás és alapos motozás nélkül. Az alábbi képek pontosan ezen a határvonalon készültek, a Calvario negyedben egy, hogy is szokták mondani, a helyi viszonyokat jól ismerő kísérővel, a rendőröknek pedig az lett mondva, hogy emberi jogi aktivisták vagyunk és fotóriportot készítünk egy egyetemi dolgozathoz. Ez egyébként nem állt olyan nagyon távol a valóságtól sem.

 

 

 

 

 

 

Na de Caliban a kurvákon és a szemétben turkáló csontsovány drogosokon túl is van élet, mi az hogy. Egyetemi város lévén (Dél-Kolumbia legnagyobb állami egyeteme valamint számtalan magánegyetem működik itt) a közönség is megvan hozzá, az idő pedig mondhatni tökéletes: egész évben 25-30 fok, kellemes flip-flop idő. Amikor elmeséltem nekik, hogy a németek az évnek ebben a szakaszában hálózsákban szoktak grillezni a kertben, nem akarták elhinni. Persze én sem hittem el, amíg nem láttam. Nem utolsósorban pedig Cali a salsa fővárosa. A Chango Juanchitoban messzeföldön híres hely, olyan a salsa hívőinek, mint a muzulmánoknak Mekka, egyszer az életben mindenkinek el kell jönnie ide. Természetesen nem árt salsázni tudni hozzá és hétvégén jönni, amikor is a legnagyobb a pörgés.

 

A magyar nők a legszebbek című baromság (vagy nevezzük inkább mítosznak) nálam már rögtön az első Kolumbiában töltött napon újra és immáron végérvényesen megdőlt. Ehhez ugyan Európán belül sem kell túl messzire menni (nem nyugat felé kell venni az irányt természetesen), Caliban viszont az utcán járva-kelve tényleg nem győztem kapkodni a fejem. Persze ízlések és pofonok, de a helyzet az, hogy az átlagos kolumbiai nő az átlagos magyar nőhöz képest jobban öltözködik, igényesebb és ápoltabb nő benyomását kelti, és nem utolsósorban mosolyog. Amit Magyarországon már oly sokan elfelejtettek.