HTML

Kontakt

Ha kérdésed, megjegyzésed van, itt írhatsz nekem

Ecuador: megyünk lopni, ha van még mit

Címkék: ország dél amerika ecuador

2011.04.29. 00:42 | martonlistar

Ecuadorról a magyar átlagember nem tud szinte semmit, jó esetben is csak annyit, hogy Dél-Amerikában van és innen jön a banán. A Chiquita. Ami pedig csak részben igaz, mert a Chiquita egy amerikai cég, vérbeli multi, de mivel Ohioban nem terem banán, kénytelenek délebbről beszerezni, a banánköztársaságok valamelyikéből. Habár a banánköztársaságok prototípusa inkább Nicaragua vagy még inkább Honduras, azért Ecuador is tökéletesen megfelel a definíciónak: politikailag és gazdaságilag instabil, magas a bűnözés, a politikusok korruptak és persze, van banán is.

 

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a helyzet sokat javult az elmúlt évtizedben, bár közel sem eleget. A dollárizáció következtében (2000 óta Ecuador hivatalos fizetőeszköze az amerikai dollár) megszűnt a hiperinfláció és a gazdaság is úgy-ahogy kezd talpra állni, az ország fele azonban még mindig bőven mélyszegénységben él. Amolyan igazi, bolíviai, napi 1 dollárból megélni kénytelen szegénységben. Az ecuadoriak másik fele viszont elégedett a dollárral, és egyáltalán nem hiányzik nekik a saját fizetőeszköz, azzal mindig csak a baj volt. Különben is, az illúzió megvan, hogy saját pénzük van, mert az amerikai centérmékkel tökéletesen megegyező érméik vannak, saját hőseikkel és Banco Central de Ecuador felirattal. Mondjuk hogy mi szól ehhez Ben Shalom, azt nem tudom (gondolom tesz rá magasról), vagy az az amerikai, aki ecuadori centet kap vissza egy automatából, mert egy vicces kedvű ecuadori úgy gondolta, hogy az USA-ban is azt használja.

 

 

 

 

 

 

Hogy azért mégsincs minden rendben, és tényleg jár az országnak a tagsági a banánklubba, azt nagyon jól szemlélteti egy közelmúltbeli esemény. Magyarul puccs. Éppen egy hete voltam úton valahol Dél-Afrikában, tavaly szeptember 30-án, amikor is rendőrök és katonák egy csoportja eltorlaszolta a fontosabb utakat a fővárosban (ismerős?) és elfoglalta a TV székházat (ismerős?), tiltakozva juttatásaik megnyirbálása ellen (ismerős?). A kiérkező elnök előbb lehazaárulózta a lázadókat (ismerős?), majd miután ezért a kijelentésért kicsit helybenhagyták, egy kórházba kísérték, miközben azt üvöltözte, hogy "ha meg akartok ölni, itt vagyok, öljetek meg, ha mertek" (na idáig még nem jutottunk el). Nem merték, viszont azt sem akarták, hogy kijöjjön a kórházból, mondván jó helyen van ott, ezért onnan hirdette ki a szükségállapotot. A helyzetnek végül az elnökhöz hű rendőrök és katonák vetettek véget.

 

Ahogy az lenni szokott, a szomszéd országok hatása is nagy, főleg ha egy ilyen kis országról van szó, mint Ecuador, és két akkora szomszédja van, mint Peru és Kolumbia. Ecuadorban és Peruban a bűnözés a közös metszet, azonban míg Peruban a pénzhamisítás és kamuzás irányába specializálódtak, Ecuadorban inkább a lőfegyverrel való visszaélés a menő. Ecuador egyébként nincs túl jó viszonyban Peruval, bár kétségkívül évtizedek óta a legjobb periódusukat élik a felek. 1998-ban kötöttek legutóbb békét, azaz 13 éve, ennek köszönhetően a határvidék még mindig alaposan el van aknásítva. A konfliktus oka klasszikus módon határvita volt, pedig ott dzsungelen kívül tényleg nem sok minden van.

 

 

 

 

 

 

Az utálat országon belül is megvan: a tengerpartiak utálják a quitoiakat, mert sznobok, a quitoiak mindenkit lenéznek, aki nem quitoi, a hegyvidékiek pedig egyszerűen majmoknak tartják a guayaquilieket, mert lusták és büdösek. Ennek persze megvan az oka, Ecuador kis mérete ellenére földrajzilag hihetetlenül változatos ország és a tengerparti konstans 30 fok teljesen más életmódot és embertípust kíván, mint a 3000 méter feletti városok, nem beszélve a dzsungelekről vagy Galápagosról. Quito pedig mégis csak Quito, a főváros, ahol a dolgok történnek, mint ahogy azt a fenti példa is illusztrálja. Ecuador egyébként km²-re számolva a legnagyobb biodiverzitással rendelkező ország a Földön, erre nagyon büszkék is az ecuadoriak.

 

Az út eddigi hét hónapja során messze a leggázabb hely ahol jártam, a tengerparti Guayaquil, Ecuador legnagyobb városa. Azért nem írtam eddig róla, mert nincs miről, abban a városban semmi, de tényleg semmi nincs. Ja de: pisztolyok, puskák és gépfegyverek. A buszpályaudvartól kezdve a bevásárlóközpontig mindent gépfegyveres rendőrök őriznek, ujjukkal a ravaszon. Jogosan, mert nagy az Isten állatkertje és ebből minden bizonnyal Guayaquil a szafari park, ébernek kell lenni, mikor jön egy újabb trófea. Ezt persze tudtam előre, Guayaquilről eddig senki nem áradozott (annál hosszabb a panaszlista, hogy kitől mit loptak el és hogy rabolták ki taxiban ülve), de mivel közlekedési csomópont, nehezen lett volna kihagyható. A veszélyességi listán szoros második Quito, tényleg csak egy paraszthajszállal biztonságosabb.

 

 

 

 

 

 

A vidék természetesen jóval kellemesebb hely, és az a helyzet, hogy ennél természetesen sokkal többet is ki lehetett volna hozni Ecuadorból, mint amit én tettem. De az van, hogy az 5000 méter körüli magasságokra nem igazán vágytam már, kaptam belőle eleget Bolíviában meg Peruban, dzsungel pedig később is lesz bőséggel és tengerpartból is van jobb meg szebb. De ne legyünk igazságtalanok, a Galápagos-szigetek önmagában is bőven megér egy vizitet, az országnak pedig egy óriási pirospont azért, amiért a fenntartható turizmus irányába terelte ott a dolgokat. Mert akár terroristaközpont is lehetne, és gyűjthetnék a gerillák a teknősbékapáncélokban az elhasznált töltényhüvelyeket. De szerencsére nem teszik.

 

Ecuadort tehát nem sikerült annyira a szívembe zárni, mint amennyire azt az ecuadoriak szerették volna. Annak ellenére sem, hogy kifejezetten olcsó hely, napi 27 euróból simán ki lehet jönni, Galapagos nélkül természetesen. Utazni az olcsó benzinnek köszönhetően (sör/benzin 5,40) fillérekért lehet, de önmagában ez még kevés az üdvösséghez. Tessék begyűjteni a fegyvereket, vagy legalább a felét, már az is nagy lépés lenne és akkor majd visszatérünk a témára. Az ecuadori rémtörténetek száma hosszú, nem vicc, de kb. minden harmadik hátizsákostól, akivel találkoztam, elloptak már valamit Ecuadorban. A buszokon tényleg tapsifülest megszégyenítő éberségre van szükség, mert egészen hihetetlen dolgok képesek lábakat növeszteni és arrébb mászni. Útlevél, fényképezőgép, hátizsák, tök mindegy, csak vigyük már. Ezt amúgy a címben idézett műalkotásban Dopeman is kifejtette, tőle szokatlan módon némileg szalonképesen: "Inkább fiam te vedd el, minthogy tőled vegyék el."