HTML

Kontakt

Ha kérdésed, megjegyzésed van, itt írhatsz nekem

Ha szombat, akkor Otavalo

Címkék: város dél amerika ecuador

2011.04.17. 23:29 | martonlistar

Otavalo egy szimpatikus kisváros Quitotól északra mindössze két órányi buszútra. Ilyen kisvárosból rengeteg van Ecuadorban, amiért viszont Otavalo abszolút unikum, az nem más, mint a világhírű otavaloi vásár, amely a kontinens legnagyobb textil- és kézművesvására. Habár messze nem olyan ismert, mint a Machu Picchu vagy a Torres del Paine, mindenképpen Dél-Amerika esszenciájához tartozik. Otavaloban valójában a hét minden napján tartanak vásárt, a legnagyobb banzáj azonban szombaton van, ilyenkor aki számít a környéken, Otavaloba jön. Eladni, venni vagy csak simán ott lenni. A szombati vásár látványnak sem utolsó, ilyenkor az egész város egy hatalmas színkavalkád.

 

 

Az otavaloi vásár nem véletlenül ennyire híres. A környékbeli indiánok már a spanyolok érkezése előtt is nagyon magas szinten művelték a textilszövés bonyolult tudományát, az óvilágból érkező új technológiák és eszközök segítségével viszont még magasabbra tették a lécet, és az otavaloi textil lett kontinensszerte a legkeresettebb. A minőség pedig azóta is töretlenül kiváló, az Otavaloban vásárolt textillel nem nagyon lehet mellélőni. Akiket nem hoznak lázba a ruhák, azoknak sem kell aggódniuk, Otavaloban gyakorlatilag bármit lehet kapni, ami kézműves módszerekkel előállítható: ékszerek, hangszerek, játékok, ezerféle dísz és bizbasz, bőrből, fából, fémből. Tisztára mint az IKEA földszintje, csak jobb minőségű és olcsóbb. Igazi kézműves mennyország ez, óriási választékkal. Az igazán megszállottak korán kelnek, hogy egy percet se veszítsenek, és egész nap csak válogatnak, mint paraszt a vadkörtében.

 

Természetesen sok a turista is, hiszen valakinek mégis el kell adni ezt a sok cuccot, de valahogy itt mégis megvan az a kényes egyensúly a helyi erők és a gringók között, ami pl. Cuscoból teljes egészében hiányzik. Ecuadorba eleve sokkal kevesebben is jutnak el, mint Peruba, Otavalot pedig végképp csak azok ejtik útba, akiket érdekel a helyi kultúra, esetleg megszállott gyűjtők. Mint minden normális vásáron, alkudozni itt is kötelező, enélkül nem is vásárnak hívnák. A perui utcai árusokkal ellentétben azonban itt már induláskor is egy meglepően alacsony összegről indul az alku, ami néha annyira alacsony, hogy az embernek egyszerűen nincs pofája aláígérni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vásár nem csak a kereskedés miatt fontos a helyieknek, egyben a közösségi élet központja is. Az otavaloiak meglepően barátságos emberek, és minden érdek nélkül teszik ezt. Ha éppen nem is veszünk semmit, csak egy kicsit beszélgetni akarunk, nem fognak megsértődni. Sőt, kifejezetten érdeklődőek, ha pedig egy három-négy fejjel magasabb gringó (Ecuadorban az átlagmagasság 150 cm körül van) spanyolul szól hozzájuk, attól teljesen odavannak. Egyébként meg ilyen nincs, hogy valaki nem vesz semmit, mert tényleg akkora az áruválaszték és olyan olcsó minden, hogy üres kézzel senki nem jön el onnan. Tuti, hogy bárkinek tudnak találni egy olyan árut és mondani hozzá egy olyan árat, amit nem lehet visszautasítani.

 

Az otavaloi népviselet a helyhez méltóan szintén különleges, és az otavaloiak büszkén hordják is, mintha muszáj lenne. Ecuadorszerte messziről felismerhetőek az otavaleñitak, Quitoban is bőven látni otavaloi népviseletbe öltözött embereket. Különösen a nők világítanak már messziről a makulátlanul tiszta, hófehér, hímzett blúzukkal, fekete szoknyájukkal és az elmaradhatatlan apró aranygyöngyökből készült nyakláncukkal. A férfiak viselete kicsit egyszerűbb: fehér nadrág, sötét poncsó és kalap. És az elengedhetetlen mosoly, ami annyira jellemző rájuk. Mindig vidámak, még Quitoban is, ahol a szmog és a bűnözés miatt semmi okuk nem lenne rá. De hát pont ezért otavaloiak, hogy vidámak legyenek. Otavaloban találkoztunk egyébként a világ legcsúnyább kutyájával is: fogaival meg úgy az egész arcberendezésével komoly gondok voltak, de mégis volt benne valami bájos, ezért muszáj volt megörökíteni.