HTML

Kontakt

Ha kérdésed, megjegyzésed van, itt írhatsz nekem

Stratégiai fontosságú naplemente

Címkék: chile természet dél amerika

2011.01.18. 23:12 | martonlistar

Az Atacama-sivatag sokáig csak egy jelentéktelen homokozó volt a dél-amerikai óvodában, mígnem a 19. század közepén hatalmas nitrát- és rézlelőhelyekre bukkantak itt. Egyből megindult a marakodás a három kiscsoportos, Peru, Bolívia és Chile között a régióért, amiből utóbbi jött ki győztesen. Bolíviának azóta sincs tengerpartja, Chile meg azóta is a rézexportból él. Ma jobbára unalmas bányászvárosok találhatóak itt és egy helyes kis oázis: San Pedro de Atacama, ami Valparaísoból egy enyhe 25 órás buszút során érhető el. Közben pedig suttyomban átléptük a Baktérítőt.

 

 

A természet szerencsére nem csak a föld alatt bánt bőkezűen a régióval. A szél a homok és több ezer év segítségével különös formákat bírt errefelé kialakítani. A sivatagban lépten-nyomon találkozni különös formájú sziklákkal, egynémelyik valóságos műalkotás, nehéz elképzelni, hogy tényleg mögötte emberi kéz. Ezek persze mind tranziens állapotok, egy emberöltő távlatából tűnnek csak állandónak, érdekes lenne megszemlélni hogy néznek majd ugyanezek a sziklák 3000 év múlva.

 

Az egész Atacama-sivatagban a legnagyobb attrakció, amiért sokan hajlandóak sok ezer km-t is utazni, kétségkívül a Valle de la Luna (Hold völgye). A név nem véletlen, abszolút holdbéli a táj. Csipkézett hegygerincek, érdes szikák, hatalmas homokdűnék és mindenek előtt: a csend. Igazi arcát viszont este mutatja meg, az ásványi anyagokban gazdag kőzet a lemenő nap fényében egészen elképesztő színárnyalatokat képes produkálni, a lilától az aranyig a szivárvány teljes palettája megmutatkozik. Aznap este éppen egy fátyolfelhős naplementét dobott a gép, ami viszont csak még drámaibbá tette az egészet. Egyszerűen fantasztikus, a fotók mint mindig, a töredékét sem adják vissza annak, amit a helyszínen átélt az ember.

 

A felhős ég egyébként egy viszonylag ritka jelenség errefelé, az Atacama a világ legszárazabb sivatagaként, évi több, mint 300 tökéletesen felhőmentes nappal büszkélkedhet. Egy az egyben inverz London. Emiatt az éjszakai égbolt is lenyűgöző: felhő egy szál se, fényszennyezés nuku, ennyi csillagot egyszerre még soha nem láttam. Van San Pedrohoz közel egy obszervatórium, aminek felkeresése szintén az erősen ajánlott kategóriába tartozik. Egy magyar származású kanadai csillagász szaki lézerpointer segítégével mutogatja a csillagképeket, amiket aztán távcsöveken keresztül is ízekre lehet szedni, majd újra összerakni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szintén a csillagokkal kapcsolatos, hogy a szárazsága és egyenetlen terepe miatt az amerikaiak is itt tesztelték annak idején a marsjárójukat, hogy milyen eredménnyel, azt tudjuk: elakadt a Marson. A holdbéli táj és a csillagvizsgáló azonban csak egy kis része az egésznek, az Atacama-sivatag a szélrózsa minden irányában tartogat meglepetéseket. Délen lagúnák, keleten vulkánok, északon pedig gejzírek, nem lehet tehát azt mondani, hogy unalmas hely lenne.

 

Ez utóbbiak közül az El Tatio gejzír a legnagyobb ász, és egyben ide eljutni jelenti a legnagobb kihívást is. Az hagyján, hogy messze van, két órányi autóútra San Pedrotól, keresztül a sivatagon, de mivel a gejzírek korán reggel, pontban napkeltekor (ez itt 6 órát jelent) a legaktívabbak, ezért 4 körül már el kell indulni. A sofőrök minden bizonnyal nem e világról valók, hogy képesek nap mint nap 3-kor kelni és tök sötétben navigáció nélkül odatalálni a gejzírekhez. Természetesen se tábla, se aszfaltozott út, se semmilyen út nincsen, csak keréknyomok a homokban, keresztül-kasul. További nehezítés, hogy az El Tatio gejzír konkrétan 4321 méter magasan van (ezzel a világ legmagasabban fekvő gejzírje) és ezt kombinálva a sivagati klímával, hajnalban pár fokkal fagypont alatt van itt a hőmérséklet. Aztán amint felkel a nap, rohamosan javul a helyzet és délre már bőven 30 fok fölött van megint. 

 

San Pedro amúgy meglehetősen drága hely, ahhoz képest, hogy tényleg kb. 20 utca az egész és Chile többi részéhez képest viszonylag szegényes infrastruktúrával rendelkezik. A közvilágítást rábízták a holdra meg a csillagokra, ha már egyszer nincs felhő az égen, miért ne használnák ki. A víz pedig arzénes, már ha egyáltalán van. De az a naplemente, az mindent feledtet.