HTML

Kontakt

Ha kérdésed, megjegyzésed van, itt írhatsz nekem

Torres del Paine

Címkék: chile természet gyalogtúra dél amerika

2010.12.31. 01:17 | martonlistar

Egész Dél-Amerika egyik legnagyobb attrakciójához érkeztünk: a Torres del Paine, Chile turisztikai zászlóshajója utikönyvek és utazók egybehangzó véleménye szerint is a legszebb 10 hely között van a kontinensen. Cserébe jó messze van mindentől, az egyetlen valamire való település, Puerto Natales is kb. 130 km-re van a parktól. Ennek ellenére és éppen ezért Puerto Natalesben minden a Torres del Paineról szól, a hostelektől kezdve a sátorkölcsönzőkig, még a wifi jelszó is ez.

 

A Torres del Paine egy nemzeti park, ami nagyon leegyszerűsítve a dolgokat arról nevezetes, hogy viszonylag kis helyen zsúfolódik össze meglepően sok és változatos természeti képződmény. A névadó három függőleges sziklatoronytól gleccsereken át hatalmas völgyekig megtalálható itt minden. Népszerűségéről sokat elmond, hogy évente (azaz novembertől márciusig) közel 200 ezren keresik fel, főleg Európából és Észak-Amerikából, Chileiekkel csak elvétve találkozni.

 

 

A legtöbben csak a névadó három toronyra néző kilátót, a Mirador Las Torrest keresik fel, ami egy nap alatt teljesíthető. A másik két opció a híres W-túra (nevét az útvonal alakjáról kapta) és a teljes kör. A W bejárása 4-5 nap, a teljes kör 8-9 nap túrázást jelent. Ezek az útvonalak nem csillagtúrák, hanem elindul az ember a park bejáratától és x nap múlva megérkezik ugyanoda, vagy a W esetében az útvonal másik végéhez ahonnan aztán visszakatamaránozhat a kiindulási ponthoz. Mindez pedig azt jelenti, hogy a parkban kell valahogy megoldani a szállást és itt el is érkeztünk egy sarkalatos ponthoz. Lehet kempingezni, ami ingyen van, de ha valakinek hozzám hasonlóan nincs kedve 3 fokban sátort verni, akkor a menedékházak jekentik az egyetlen megoldást.

 

Ahol szintén nincs fűtés a szobákban, viszont van ágy, tusoló, és nem kell reggel lebontani, este pedig újra felépíteni. Menedékházakból nincs túl sok, 5-6 talán az egész parkban, a teljes kört nem is lehet megcsinálni sátorozás nélkül. Emiatt aztán jó drágák is, kb. 40 dollár/éjszaka, ami Chilen belül is nagyon sok, máshol ezért a pénzért hotelszobát kapni. Kajaügyben szintén nincs sok választás: vagy tésztát eszik 4-9 napon keresztül (vagy amit elbír, de ugye vinni kell gázfőzőt, edényeket stb.) vagy a menedékházakban eszik, ahol 10-15 dollár egy reggeli, vacsora vagy lunch box. Ezért a pénzért viszont a körülményekhez képest meglepően jó kosztot kapni, amit azért fontos kihangsúlyozni, mert néhol több napi járóföldre van bármiféle jármű befogadására alkalmas út. Az adagok pedig hatalmasok, ami jó, mert egész napos túrázás után az asztal lábát is képes megenni az ember. A sör viszont pofátlanul drága.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nekem a W abszolválásához 4 nap kellett (bevezetővel együtt közel 90 km), azaz 3 mendedékház, ami azért kibírható. Semmi kétségem nincs affelől, hogy az osztrák vagy svájci Alpokban egy hasonló színvonalú szállás legalább a duplája ennek. Foglaláshoz a két üzemeltető céget érdemes közvetlenül megkeresni (Vertice Patagonia és Fantastico Sur), sokkal gyorsabb és olcsóbb, mint különféle irodákkal vesződni és a profitukat gyarapítani. Itt van egy furcsaság is, amit a mai napig nem értek: ha egy külföldi dollárban fizet, nem kell áfát fizetnie (Visa kártya is megfelel a kritériumnak). Pesoban fizetve viszont kell, chileieknek meg mindenképpen kell, így már érthető is, miért találkozni olyan kevés chileivel errefelé.

 

A másik sarkalatos pont szokás szerint az időjárás. Ez már megint, vagy még mindig Patagónia az elmaradhatatlan kellékekkel: állandó erős szél és 5 percenként változó időjárás. A parkban töltött 4 nap alatt mind a négy évszak megvolt. Az első nap volt a tél, hideg volt és esett a hó, bár ez a Mirador Las Torresnél volt és ott állítólag tényleg elég gyakran havazik. A második nap volt a nyár, szép idő, szikrázó napsütés, egy szál pólóban lehetett rohangálni. A harmadik nap lett az őszé, mindent beborító felhőkkel és szűnni nem akaró esővel, az utolsó nap pedig maradt a tavasznak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy dolog nem változott, a szűnni nem akaró szél. Ennek egyetlen előnye, hogy ha éppen reménytelennek tűnik is az aktuális helyzet, nem kell aggódni, 2-3 perc és lefújja a legnagyobb felhőket is. A harmadik (azaz őszi) napon akkora szél volt, hogy komoly kétségeim voltak, el lehet-e indulni egyáltalán ilyen időben, aztán mondta egy bennfentes, hogy aggodalomra semmi ok, volt már ennél jóval durvább is, és ami szikla, faág, fa mozdítható, letörhető, kitörhető volt, az már rég arrébb gurult, letört vagy kitört. Így hát legfeljebb kellemetlen volt, amikor közvetlenül a tó mellett vezető útvalon egy erősebb széllökés egyszerűen rámfújta a vizet a tóból. Alulról jövő eső, ahhoz azért kell egy bizonyos szélerősség.

 

A szél nem is olyan régen majdnem a park sorsát is megpecsételte: 2005-ben egy cseh túrázónak sikerült egy hordozható rezsóval felégetnie a park egy tekintélyes részét, a szél miatt itt elég gyorsan terjed a tűz. A csehek becsületére legyen mondva, az eset után a cseh kormány pénzügyileg is beszállt a helyreállításba, még országos gyűjtést is szerveztek. A Torres del Painet az argentín oldalon El Chalténhez szokás újabban hasonlítani, kinek melyik tetszik és miért. Kétségtelen, a Torres del Paine sokkal szebb és sokkal változatosabb, El Chaltén viszont személy szerint nekem mégis jobban bejött. Kevesebb az ember is (még), olcsóbb és van lehetőség csillagtúrákra, ami a Torres del Paineban kizárt, pedig Patagónia extrém szeszélyes időjárását ismerve ez nagyon is fontos. Vízszintesen szakadó esőben a túrázás nem élvezet, hanem szenvedés.